Elhalasztják az afgán választásokat

Vágólapra másolva!
Technikai okokból szeptemberre halasztják a tavaszra tervezett afganisztáni választásokat. Ez már a harmadik csúszás, a választást eredetileg 2004 júniusban akarták megtartani. Erről Condoleeza Rice amerikai külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján számolt be Hamid Karzai afgán elnök.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben tartják meg az eredetileg májusra tervezett afganisztáni parlamenti választásokat - közölte csütörtökön Hamid Karzai afgán elnök, akit - mint közölte - a választási bizottság elnöke tájékoztatta erről. "Az előkészületek folyamatban vannak" - tette hozzá. Az elnök szerint technikai okok miatt halasztották el a szavazást. Arról, hogy a választói névjegyzék összeállításához nem állnak rendelkezésre megfelelő népszámlálási adatok már hónapok óta keringtek pletykák. Az afgán elnök erről Condolezza Rice amerikai külügyminiszterrel tartott közös sajtóértekezletén számolt be.

A parlamenti választásokat eredetileg 2004 júniusában akarták megtartani, az elnökválasztással egy időben. Csakhogy mindkét esemény csúszott. Az elnökválasztást végül októberben tartották meg, az ENSZ-szakértőkből és afgán illetékesekből álló választási bizottság pedig 2005 tavaszára javasolta elhalasztani a parlamenti választást. Ezt most tovább halasztották. A sikeres elnökválasztás után a parlamenti választásokat tartják az afganisztáni demokrácia felé vezető következő lépésnek.

Condoleezza Rice közölte, hogy az Egyesült Államok továbbra is Afganisztán mellett áll, nem úgy, mint 1979-ben a szovjet bevonulás, majd 1989-ben a kivonulás után. Az amerikai külügyminiszter első afganisztáni útján az újjáépítésről, a terrorizmus és a kábítószer elleni fellépésről tárgyalt a közép-ázsiai országban. Afganisztán előtt Indiában, majd Pakisztánban is járt Rice.

A politikus afgán kollégájával, vezető amerikai diplomatákkal és katonai parancsnokokkal tárgyal az afgán ópiumtermesztésről. Az ENSZ adatai szerint az országban termelik a világban található ópium 90 százalékát. Az amerikai külügyminisztérium szerint Afganisztán "a határán áll, hogy kábítószer-állam legyen belőle", és komoly fenyegetést jelent a világ egyensúlyára". Hamid Karzai "szent háborút" ígért a kábítószer-termesztés ellen, amelyet hazája szégyenének nevezett.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!