Robbanás történt Kasza József házánál

Vágólapra másolva!
Kézigránát robbant Kasza József házának közelében, Szabadkán. A robbanás ablakot tört be, de személyi sérülés nem történt. A kedd hajnali detonációt csak a reggeli órákban jelentette a rendőrségen egy közeli üzlethelyiség munkatársa. Kasza József a magyarság ellen folyó megfélemlítési kampány részeként tekint a történtekre.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen eredetű robbanás történt kedd hajnalban Szabadkán Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke házának közvetlen közelében. A helyi rendőrség első tájékoztatása szerint az épületben anyagi károk keletkeztek.

Kasza József a házban volt a detonáció pillanatában, felijedt a robbanásra, kiment az előkertbe, de semmi különöset nem észlelt (a bejárati kapu 40-50 méterre van attól a háztól, amelyben a politikus és családja lakik). Kasza az ellene és a vajdasági magyarság ellen folyó megfélemlítési kampány részeként tekint a történtekre.

"Nem ez az első fenyegetés és megfélemlítés, ami ellenem irányul. Mindez annak a rendszeres nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek az eredménye, amelynek az a célja, hogy elüldözzenek engem és a magyarságot a Vajdaságból. Nem ijedtem meg, nem engedem, hogy elüldözzenek" - szögezte le a politikus. Kasza közölte, hogy a nap folyamán felhívta őt Boris Tadic szerb elnök, és támogatásáról biztosította. Kasza elmondta az MTI-nek, hogy nem kért a rendőrségtől különleges védelmet, és leszögezte, hogy őt nem ijesztették meg a történtek.

Az [origo], az újvidéki Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének egyik munkatársától úgy tudja, hogy a kézigránát Kasza Józsefék szomszédja előtt robbant hajnali négy óra tájban. A gránát biztosítószegét a Kaszáék házához vezető bejárat melletti cégképviselet üzlethelyisége előtt találták meg, az üzlet ablaka kitörött. A rendőrséget is ennek a cégnek a munkatársa értesítette, már a reggeli órákban. A szomszédok ugyan hallották a detonációt, de nem mentek ki megnézni mi az. Az előttük húzódó út ugyanis eleve nagyon zajos, még éjszakánként is kamionok tucatjai robognak át rajta.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!