Meghunyászkodással vágódhatnának be a palesztinok

Vágólapra másolva!
Hiába a palesztin egységkormány felállításáról szóló megállapodás, a jelek szerint addig nem nyerik vissza a palesztinok az EU, az USA és Oroszország támogatását, amíg nem hajlandóak teljesen alávetni magukat játékszabályaiknak. A palesztinok azt kérik, állítsák vissza a segélyezés régi rendjét, miközben az EU-t azért támadják, mert havi több, mint 1 millió eurót fizetne ki banki költségekre csak azért, hogy megszorongassa az engedetlen radikálisokat.
Vágólapra másolva!

A palesztin kormányt sújtó nemzetközi bojkott feloldását kérte Iszmai Hánije, a palesztin kormány radikális Hamász által delegált miniszterelnöke - írja a BBC. Hánije azután szólította fel a nemzetközi közösséget a bojkott feloldására, hogy a két rivális palesztin csoport, a tavaly januári választásokat megnyerő Hamász és a mérsékelt Fatah múlt hét végén megegyezett a palesztin egységkormány felállításáról.

Hánije szerint az egyezséget az EU-nak és az Egyesült Államoknak is tiszteletben kell tartania, hiszen abban a palesztin nép akarata nyilvánul meg. Hánije szerint véget kell vetni a palesztin területek ostromának.

Újabb feltételeket szabnak

Kétséges azonban, hogy az EU, az USA és Oroszország megelégszik-e az egységkormány felállításáról szóló egyezménnyel. Feltehetően egyéb feltételeket is teljesíteniük kell a plesztinoknak.

Az EU külügyminiszterei ugyanakkor hétfői tanácskozásuk után bejelentették: csak akkor hajlandóak ismét megindítani a palesztin hatóság tavaly januárban felfüggesztett segélyezését, ha az egységkormány feláll, elismeri Izrael jogát a létezésre, visszaszorítja az erőszakot és elismeri a palesztin hatóság és Izrael között korábban létrejött egyezségeket.

Milliókba kerül az EU-nak

Élesen bírálta ugyanakkor az EU magatartását a brit Oxfam nevű, szegénység ellen küzdő szervezet. Az Oxfam szerint ugyanis súlyos pazarlással jár, hogy az unió tavaly január óta nem hajlandó közvetlen segélyeket nyújtani a radikális Hamász vezette palesztin kormánynak.

Az EU így is havonta több, mint 140 ezer palesztin járandóságát fedezi segélyekből. Az unió állja a szociális munkások és a szegény családokben élő nyugdíjasok juttatásait, mivel azonban a közvetlen segélyezést felmondta, így a HSBC bankon keresztül juttatja el az összeget a palesztin hatóságnak.

Az Oxfam uniós dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy a pénz átutalása így több, mint havi 1 millió euróba kerül, amit a bank számít fel kezelési költségként. AZ Oxfam szerint az eljárás nem csak pazarló, de károsítja a palesztin gazdaságot is.

Forrás: EPA

Több mint egy éve huzakodnak

A palesztin helyzet a tavaly januári választások óta megoldatlan. A Hamász simán nyerte a választást a korruptnak és kifáradtnak tartott Fatah előtt, azonban az utóbbi csoportot vezető Mahmúd Abbász palesztin elnök és a Hamász képtelen volt megállpodni a hatalommegosztás módjáról.

A helyzetet nehezítette, hogy a Hamász következetesen kitartott politikájának egyik legfőbb pontja, Izrael létének el nem ismerése mellett, amivel több nyugati ország támogatását eljátszotta. Ráadásul a két csoport hívei közti ellenségeskedés tavaly ősszel erőszakká fajult, állandósultak a sokszor véres belharcok.

Egységkormányt alakítanak a rivalizáló palesztinokhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20070208megallapodtak.htmlBékülni zarándokolnak Mekkába a palesztinokhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20070206mekkai.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!