Psyból is van pop - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
A Kálvin téri aluljáróban már csütörtök este elkezdődött a mulatság, a majd' nyolc éve működő Cha-Cha-Chát búcsúztatandó. Emellett egyéb táncparkettek is megtelhetnek a hétvégén, hiszen Budapestre jön az izraeli psy-pop-ikon, Yahel, az amerikai spoken-word-költőnő, Ursula Rucker, az új-zélandi dárenbézer-duó, a State of Mind és az amerikai house-dj, Demi, vagy holland kollégáik, a 16 Bit Lolitas.
Vágólapra másolva!

A péntek este legismertebb neve Dj Demi, aki a Sos Projectben együtt zenél a még nevesebb houser-szaktárssal, Desyn Massiellóval, és a floridai Miamiból érkezik a Merlinbe. Emberünk stílszerűen a The Debut partyjára tartogatja első budapesti föllépését.

A szintén house-ban utazó, Svájcban élő brit Matt Caseli sem minden héten jár fővárosunkba. Azért sem, mert nyarait a napfényes Ibizán tölti, hiszen az ottani Pacha rezidense. (A spanyolországi klub idén harmadik lett a Dj Mag legutóbbi szórakozóhelyeket versenyeztető szavazásán.) Caseli pénteken az elegáns Liszt Ferenc téri Barokko Clubban dj-zik.

E heti jelöltünk az Anthony Pappa-vándordíjra (a leggyakrabban hazánkban játszó elektronikus zenei csillag képzeletbeli elismerése) egy új-zélandi drum 'n' bass duó, a State of Mind. A kiwi srácok monumentális dobbasszus-muzsikájukkal pénteken a szegedi Jate Klubot veszik be. A Smokebreak csapat újabb Resound buliján lépnek föl; Chris.su és a rezidens Employees teszi teljessé az estét.

Szombaton aztán a budapesti, pontosabban a városligeti Olof Palme-ház színpadán tűnnek fel az új-zélandiak. A Bladerunnaz-féle Drum Club másik külföldi vendége a brit dj Subterra lesz, a hazai erőket pedig Chris.su és dj Norm képviseli.

Ugyancsak szombaton, végre hazánkba látogat az amerikai spoken-word-költészet philadelphiai királynője, Ursula Rucker, aki egy live band segítségével hiphopra szövegel. Az afroamerikai hölgy előadása után a reggae-kultúrát terjesztő hazai brigád, az Irie Maffia ünnepli második születésnapját egy élő koncerttel, levezetésként pedig Tilos dj-k, jelesül Sanyi, Dermot, Suhaid és Waxman szettje sorakozik a Merlinben.

Nagy névnek számít a goa-psy-szcéna talán legismertebb előadója, az izraeli Yahel is. Mindenesetre a szervező Tranceport a majd' ötezres befogadóképességű Eventshallban rendezi az izraeli és az amerikai Chromatone közös liveactjével fémjelzett partyt. Föllép még szombat este dj Tom, valamint a házigazda Hruscsov és Toge.

Szintén a Hajógyári-szigeten rendezik a heti rendszerességű Dokk Progression mostani kiadását, melynek húzó neve a holland house duó, a 16 Bit Lolitas, a csöppet sem kiegésztő hazai dj-k pedig Chriss és James Cole lesznek.

Hogy a német techhouse se maradjon le a hétvégi étlapról, arról a már évek óta Magyarországon élő Steven-M gondoskodik, aki egyébként a Two-B Music label vezére, és ezúttal a berlini Panorama Bar dj-jét, ND Baumeckert és a hazai Polymorphin duót hívta meg a harmadik Dangerous Nightra, szombat estére, a belvárosi Monóba.

Mindeközben a Szociálban egy mustbeates dj-kkel, így Clairvóval és Total Carlosszal teljes break-buli dühöng majd. Az 8bit sztárvendége a belga dj Claude lesz.

A hétvége szomorú eseménye a feltehetően mégis vidám hangulatú, háromnapos Cha-Cha-Cha-záró party lesz a Kálvin téri aluljáróban, olyan fellépőkkel mint Naga, Beta, Feaky D, Superman, Palotai, Izil, Mango, Negro és Nadja. A buli polgári engedetlenségként is felfogható, mert a Cha-Chát és a mellette lévő két üzlethelyiséget április 5-ig kiebrudalnák az aluljáróból, a négyes metró sebesen robogó projektjére hivatkozva.

Peter Poppara

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!