A szoftveróriás egyik szakembere, Chris Wilson a Windowsba épített böngészőről a Mix '07 nevű, Las Vegas-i technológiai konferencián nyilatkozott. Elmondása szerint a tavaly októberben debütált Internet Explorer 7-est váltó 8-as verzió legkésőbb két évvel elődjének premierjét követően, vagyis legkésőbb a jövő év őszéig letölthető lesz.
A Microsoft szoftvermérnökének elmondása szerint az IE8-as verzió hasonló területeken hoz majd újításokat, mint a nemrég megjelent hetes változat. A fejlesztések egy része a böngésző biztonságosabbá tételét szolgálja, de hangsúlyosan foglalkoznak a használhatóság egyszerűbbé tételével, illetve azzal, hogy a browser való minél jobban kompatibilis legyen a különböző webes technológiai szabványokkal.
Wilson elmondta, hogy a nyolcas verzió jobban együttműködjön majd a CSS-stíluslapokkal, illetve a webkettes oldalakon alkalmazott AJAX technológiára alapozva komolyabb, a felhasználók PC-jén futó alkalmazásokat lehessen készíteni hozzá. A szakember elismerte, hogy az Internet Explorer korábbi verziói nem illeszkedtek tökéletesen a webes szabványokhoz, míg például az új, 7-es verzió már sokkal jobban támogatta ezeket.
Ennek következtében viszont számos, a korábbi verziókra optimalizált honlap nem jelenik meg tökéletesen a szabványokhoz jobban megfelelő verzióval - az ehhez hasonló kompatibilitási problémákat a cég programozóinak a nyolcas verzióban szintén orvosolniuk kell majd.