Csak kiabáltak a német neonácik a magyarokra

Vágólapra másolva!
Nem sérültek meg azok a magyar és szlovák diákok, akikre az észak-németországi Wismarban támadtak neonácik. A diákok levélben keresték meg az [origo]-t, hogy pontosítsák a német sajtóban megjelent történetet. Elmondásuk szerint nem bántották őket, bár valóban elhangzottak náci jelszavak. A Hanza-város egyébként az újnáci mozgalmak egyik fellegvárának számít Németországban.
Vágólapra másolva!

Neonácik támadtak kelet-európai, köztük magyar diákokra az észak-németországi Wismarban - számolt be több német újság nyomán az [origo] is arról, hogy a Hanza-város főiskoláján tanuló diákokra "Sieg Heil! Heil Hitler!" és "Külföldiek, takarodjatok!" felkiáltásokkal három ismeretlen támadt. Az [origo] kedden több úton is megpróbálta elérni a diákokat, de ők csak a cikk megjelenése után, szerdán jelentkeztek e-mailben.

Azt írták, a sajtó eltúlozta a történteket: elmondásuk szerint egy szórakozóhelyre indult öt magyar és egy szlovák diák, de mielőtt odaértek volna, három fiatal egy német indulót kezdett ordibálni feléjük, a "Heil Hitler!" is elhangzott és körülbelül 2-3 méterről paprikaspray-t fújtak feléjük, ami senkinek nem ment a szemébe. A hangoskodók ezután elmentek, de valaki később kihívta a rendőrséget, és ki is hallgatták a magyar diákokat. Szerintük a hatóság csak bűnmegelőzés céljából nyomoz.

A helyi Ostsee Zeitung szerint egyelőre nincs nyoma a támadóknak. A Der Spiegel szerint a hatóságok államellenes bűncselekmény gyanújával is vizsgálódnak, miután az ismeretlenek náci jelszavakat is kiabáltak.

Farkasbarlang

A turisták által is szívesen látogatott Wismar a Der Spiegel magazin egy korábbi riportja szerint a keletnémet neonácik egyik fellegvárának számít. A lap szerint a városban több bázisa is van a szélsőjobbos fiataloknak: egy "Werwolf" (Vérfarkas) nevű üzlet, ahol neonáci relikviákat, pólókat és CD-ket lehet kapni, egy "Bosszú tűi" névre keresztelt tetoválószalon és egy lakóház, amelyet "Farkasbarlangnak" hívnak.

A helyi rendőrség szerint az erőszakos kemény mag mindössze körülbelül 20 főt számlál, de az elmúlt években több súlyos incidens is történt a városban. Idén áprilisban antifasiszta demonstrálók vonultak a Farkasbarlanghoz, mire a neonácik acélgolyókat lőttek a 300 fős tömegbe, amitől egy tüntető súlyos fejsérülést szenvedett. A rendőrség átkutatta az épületet, és elfogta a tettest, illetve előállított tíz embert, akiknél szögesdróttal körültekert fejszenyelek voltak.

Nyolc hónappal korábban, 2006 augusztusában az antifasiszták a Vérfarkas-bolthoz vonultak, mire az épület előtt álló neonácik baseballütőkkel akartak rájuk támadni. A verekedést a rendőrök csak úgy tudták megakadályozni, hogy többen is elővették és a neonácikra fogták a szolgálati fegyverüket. Az esetről videofelvétel is készült:

A hasonló erőszakos jelenetek nem ritkák Kelet-Németországban, ahol a magas munkanélküliség miatt sokan fordulnak a szélsőséges eszmék felé. Mecklenburg-Előpomerániában (ahol Wismar is található) például a legutóbbi tartományi választásokon 7,3 százalékot szerzett a szélsőjobboldali - bírálói szerint újnáci eszméket valló - Nemzeti-demokrata Párt (NPD).

A wismari pártok és civil szervezetek megpróbálnak egységesen fellépni a szélsőségesek ellen. A Tolerancia és Emberiesség néven elindított programra a város 2010-ig 300 ezer eurót szán. A kirekesztés és az erőszak ellen tiltakozó petíciót kedd délig 1785-en írták alá, ami azonban meglehetősen kevés egy 45 ezres városban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!