Az A38 Hajó április 30-án ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Az ötödik születésnap alkalmából június 3. és 8. között öt napig a Műcsarnok látja vendégül az A38-at. A kiállítás kitűnő fényképészek majd' száz fotójával, több tucat koncertplakát, nyolcvan órányi koncertfilm és rengeteg egyéb relikvia segítségével idézi fel az elmúlt öt évet.
A kiállítás katalógusaként pedig egy igényes kivitelezésű fotó- és plakátalbum jelenik meg, amely összefoglalja és bemutatja az A38 Hajó építését, illetve az időszak alatt itt zajlott koncerteket, színházi előadásokat, programokat.
Június 6-án az osztrák-spanyol elektronika nagy egyéniségei mutatkoznak be: a downtempo-flamencozenekar, a Madrid de los Austrias, a fantasztikus énekesnő, Burbuja, és két ütős dj a punktól a minimáltechnóig.
A Madrid De Los Austrias, azaz az Osztrákok Madridja a spanyol főváros Habsburg-építésű történelmi központjáról nyerte igen találó nevét. A duó ugyanis példátlan eleganciával vegyíti a Bécs zenei védjegyévé vált downtempo ritmusokat a finom latin muzsikákkal, flamencóval, dzsesszel.
A két zenei guru, Heinz Tronigger és Michael Kreiner (alias Pogo) már jó ideje központi alakjai az osztrák könnyűzenei életnek, az előbbi sokat foglalkoztatott dj-ként, illetve a stúdiót, kiadót, klubokat magában foglaló "underground birodalom", a Sunshine Enterprises főnökeként, az utóbbi hangmérnökként, stúdiózenészként és producerként - egykor még Falco mellett is bábáskodott.
A páros első kislemeze, a Dove Estuta jelentős klubsikert aratott, a 2001-ben megjelent Amor című album az elektronika-latin ötvözetű zenék hullámának csúcsán érkezett (gondoljunk csak a Gotan Projectre, a Thievery Corporationre vagy az Up, Bustle & Outra). A Madrid De Los Austrias azóta is mesterien ötvözi a forró flamencókat a hűvös downtempo elektronikával és a kifinomult stúdióvarázslattal.
Madrid De Los Austrias promó klip
Nem véletlen, hogy Richard Dorfmeister is betársult a producerpároshoz, és egy lemeznyi - többek között a Groove Armadának és a Koopnak készített - remixet ütött össze velük, de saját szerzeményeket is írtak. A Madrid De Los Austrias azóta is lelkesen turnézik, a Műcsarnokba teljes, héttagú zenekarral, énekesnővel érkezik.
Willie Bobo: Spanish Grease (Dorfmeister con Madrid de los Austrias Muga Reserva Mix)
A Burbuja, azaz Buborék egy különleges orgánumú spanyol énekesnő, Merche Blasco nem kevésbé különleges projektje. A Cristian Vogel hathatós produceri segédletével két éve létrejött produkció nagy sikerrel mutatkozott be a barcelonai Sonar fesztiválon: egyszerre szépséges mozgásszínház és leheletfinom, belassult artpop-koncert, középpontjában a filigrán és bájos Burbujával.
Burbuja a tavalyi Sonaron
Digital 21, azaz Miguel López Mora a madridi klubélet egyik kulcsszereplője, nem mellesleg igazi multi-instrumentalista alkotó, aki a potméterek mellett az élő hangszerek nagy részet is remekül kezeli. Elemi erejű élő szettjeiben e sokoldalúság mutatkozik meg: technót kotyvaszt punkkal, rockot elektróval, Prodigyt Radioheaddel - hogy milyen letaglózó hatással, azt már a tavalyi Szigeten bebizonyította.
Digital 21: Quiero ser Santa (Electronic Cover)
A chilei születésű Cristian Vogel Angliában tanult kortárs zenét, ami hamar az elektronikus kísérletezés útjaira vitte. Barcelonába költözve ideális közeget talált a művészi kísérletezés és a "populáris" klubzene határán mozgó produkcióinak. Nem véletlen, hogy a Radiohead, Thom Yorke, a Maximo Park éppúgy felkérte remixkészítésre, mint a technóatya Juan Atkins vagy a kortárs ütőhangszeres-zseni, Pedro Carneiro.
Cristian Vogel: Whipaspank
Június 7-én az osztrák downtempo atyaúristene, az aktuálisan legjobb német nujazz-csapat és bécsi kiadóguru lép fel. Elsőként Peter Kruder, akit valószínűleg nem kell bemutatni: a bécsi downtempo-iskola egyik legnagyobb alakja többször járt már hazánkban, a budapesti háztartásokban előbb találjuk meg Richard Dorfmeisterrel közösen készített remixlemezét, mint a mosogatógépet.
A K&D Sessions Európa egyik legfelkapottabb producerpárosává avatta őket (Madonna, a Depeche Mode, a Count Basic álltak sorba náluk remixért), és bár együtt aránylag keveset dolgoztak azóta, mindketten alapvető alakjaivá váltak a kontinens zenei életének. Peter Kruder maga hihetetlen mennyiségű produkcióban vesz részt, elképesztő mennyiségű, egyenletesen magas színvonalú, finom ízléssel összeállított remixet készített Bebel Gilbertótól a Zero dB-n át a Gotan Projectig és a Trüby Trióig.
Peter Kruder dj-szett
A remixek mellett Peter Kruder önálló produkciói (például a Peace Orchestra vagy a Voom:Voom) is nagyszerű élmények, elegáns ívű szettjei pedig az elektronikus tánczenék legjavát kínálják. Ha Peter Kruder, akkor az utóbbi időben a közelben settenkedik Christian Prommer is, akiben a Fauna Flash, a Rainer Trüby Trio, illetve a Kruderrel közösen létrehozott Voom:Voom projekt dobosát-társproducerét tisztelhetjük.
Prommer soktagú élő dzsessz-zenekara, a Drumlesson valóban dobleckéket ad: nagyszerű ritmuskavalkád a laza bossa nováktól az elborult drumandbass-szekig, sikálós funkoktól a darabokra tört breakbeatekig. Az együttes - melynek tagjai között tisztelhetjük például a fáradhatatlan dobost, Wolfgang Haffnert is - előszeretettel dolgoz fel nagy múltú dance-klasszikusokat, így dzsesszistáknak és megrögzött táncparkett-ördögöknek egyaránt súlyos élményt kínálnak.
Christian Prommer Drumlesson: Strings Of Life
Patrick Pulsinger az egyik legmenőbb bécsi független kiadó, a Cheap Records feje. Sok érdeme közül az egyik legfontosabb, hogy ő fedezte fel Louie Austent az elektronikus zenék számára. Labelfőnökként és producerként is igazi zenei mindenevő, minmáltechnó, elektró, dzsessz, punk, kortárs zene - bármit elegánsan épít be markáns zenei világába.
Patrick Pulsinger dj-szett