Négymillió euróval kurtítaná meg Robert Fico azt az összeget, ami választási eredményeik alapján jár a szlovákiai pártoknak. A szlovák kormányfő a pénzt az árvíz miatt megrongálódott kelet-szlovákiai hidak felújítására, esetleg újak építésére szánná. A szombati választásra készülő országban most ez az egyik legújabb kampánytéma.
Fico a javaslatról a két kisebbik kormánypárttal is egyeztetett, és már gyűjtik is az aláírásokat egy rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásához. A miniszterelnök törvényjavaslatot terjeszt a képviselők elé, és kérni fogja, hogy arról sürgősséggel döntsenek a héten - vagyis még a választások előtt.
A megáradt folyók és patakok az ország keleti részében összesen 11 hidat tettek tönkre vagy rongáltak meg kisebb-nagyobb mértékben. Fico azzal érvel, hogy a kormány 25 milliót már elkülönített az árvízkárok enyhítésére, és most a pártokon a sor, hogy szolidárisak legyenek.
Az ellenzék szerint nincs pénze a kormánynak
A legnagyobb ellenzék párt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió szerint Fico ezzel a kezdeményezésével elismeri, hogy mindent elköltött a tartalékalapjából, és a kormányának nincs pénze az olyan válsághelyzetek kezelésére, mint amilyen a mostani árvíz is. A párt ugyanakkor részt vesz az esetleges rendkívüli parlamenti ülésen, és támogatja az árvízkárosultak javát szolgáló javaslatokat.
Fico tagadja, hogy kiürült volna a tartalékalapja, és állítja, hogy a kis projektekre fordítható keretnek még több mint a fele megvan. Az ellenzék hosszabb ideje ostorozza a kormányfőt, amiért sorra jár felavatni azokat a játszótereket, amelyeket az alapjából támogatott.
A Fico "pártkasszás" ötletére érkezett első ellenzéki reakciók is azt kifogásolják, hogy a pénzt nem válsághelyzetekre tartalékolta. A fejére olvassák, hogy az árvízkárok felszámolására bőven lenne fedezet abból a kétmillió euróból, amit a kormány Szlovákia szabad széndioxid-kvótáinak eladásán veszített, valamint abból a néhány milliárdból, ami az ellenzék szerint indokolatlanul drága útdíjtender miatt folyt el.
A pozsonyi kormány rövid időn belül 17-18 ezer árvíz sújtotta családnak küld pénzesutalványt gyorssegélyként. Ez nem része a 25 millió eurós árvízi kárpótlási keretnek. A legtöbb - családonként 3000 ezer euró - azoknak jár majd, akiknek az árvíz teljesen tönkretette a házát.