Egy sörözőbe próbált meg bejutni hétfőn hajnalban annak a héttagú, pécsi fiatalokból álló bandának három tagja, akik ellen 23 rendbeli betöréses lopás és rongálás miatt indult eljárás december végén. A 16 és 19 év közötti fiatalokat a rendőrök tetten érték, jelenleg őrizetben vannak, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
A kihallgatás során kiderült, hogy az éjszaka folyamán egy másik üzletet is megkíséreltek feltörni, de mivel ott nem jártak szerencsével, tovább mentek és újra próbálkoztak, ekkor fogták el őket.
A december végén kezdődött nyomozás során még nem rendelték el előzetes letartóztatásukat, mert korábban egyikük sem volt büntetve.