Mind a három miskolci középiskolás diák szabadlábon van már, akiket tiltott önkényuralmi jelkép viseléséért két napja Kassán vett őrizetbe a szlovák rendőrség. Két diák ellen azonban a hatóságok kedden eljárást indítottak - közölte szerdán a kelet-szlovákiai rendőrség szóvivője.
Jana Demjanovicová elmondása szerint az egyik diákot azonosítás után azért engedték el, mert az ő ruházatát végül is rendben találta a rendőrség. A másik két fiatalembert azonban kihallgatták, és "az alapvető emberi jogok elnyomását szorgalmazó csoportok népszerűsítése és támogatása miatt" eljárást indítottak ellenük. A hatályos szlovák törvények szerint a két diákot hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.
Az MTI értesülései szerint a Kós Károly Szakközépiskola diákjai kiránduláson vettek részt hétfőn Kassán, és elmentek a szlovákiai magyarság egykori politikai vezetője, Esterházy János mellszobrának avatására is. Az avatás után Kassa egyik utcáján igazoltatta a rendőrség a középiskola három tanulóját, mert olyan ruházatot viseltek, amelyen feltételezésük szerint náci, neonáci jelkép volt - mondta a kassai főkonzul, Szerencsés János kedden.
A kassai Esterházy János-emlékünnepséget egyébként szlovák szélsőségesek egy csoportja szlovák zászlót lobogtatva bekiabálással és énekléssel zavarta meg. Peter Kalmus kassai képzőművész megpróbálta toalettpapírba csomagolni a mellszobrot, amit a részvevők megakadályoztak. Kalmus a dulakodás közben a földre esett, de semmi baja nem történt.