Elkészült a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar lány, Malina Hedvig ügyében az új orvos szakértői jelentés. Tartalmát hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, a szlovák sajtó azonban úgy tudja: az újraírt szakvélemény a lányra nézve még terhelőbb, mint az előző. Az Aktuálne.sk hírportál azt írja, a Komensky Egyetem Orvostudományi Karának dékánja által készített jelentés szerint a diáklányt nem verték meg, sérülései korábban keletkeztek. Dobroslav Trnka volt főügyész korábban azt mondta, az orvos szakértői jelentésen múlik, hogy ejtik-e a hamis tanúzás vádját, vagy bíróság elé állítják Malina Hedviget.
A főügyészség 2009 novemberében kérte Peter Labas dékántól eredeti jelentése kiegészítését, mert az abban feltüntetett konzultánsok egy része elhatárolódott a dolgozattól. Malina Hedvig ügyvédje a főügyészségnek írt levelében sorolta fel a szakvélemény elleni kifogásait, de a főügyészség nem indított eljárást a szakvélemény meghamisítása miatt, csak az átdolgozását kérte Labastól.
"Bár a nyitrai orvosok szerint Malina Hedviget egyértelműen megverték, az orvosi kar dékánja mégis arra a következtetésre jutott, hogy zúzódásai régebbi eredetűek voltak, és az ajkát maga harapta meg" - olvasható a pozsonyi Új Szóban. Az újság szerint a dékán a főügyészség kifejezett utasítása ellenére ezúttal sem vette figyelembe a Hedviget kezelő pszichiáterek véleményét.
Malina Hedviget 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Robert Fico volt szlovák miniszterelnök szerint a Malina Hedvig-ügy kísérlet volt kormánya lejáratására, illetve a hangulatkeltésre. Robert Kalinák volt belügyminiszter azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen zajlott le, mint azt a lány állította.