Az uniós mentőalappal együtt bukott a kormány is Szlovákiában

Iveta Radicova, Szlovák miniszterelnök, eurós mentőcsomag, szavazás a szlovák parlamentben az eurós mentőalapról
A szlovák parlament ülésterme (korábbi fevétel).
Vágólapra másolva!
Nehéz helyzetben volt a szlovák kormány, az eurós mentőalapot ugyanis csak az ellenzék támogatásával lehetett volna elfogadni, mivel a koalíciós Szabadság és Szolidaritás nem vett részt az esti szavazáson. Iveta Radicová miniszterelnök az utolsó pillanatban még megpróbálkozott azzal, hogy az eurós mentőalap kibővítéséről szóló szavazást a parlamentben összekötötte egy bizalmi szavazással a kormányról, ezzel azonban nemcsak a mentőalap, hanem Radicová is elbukott.
Vágólapra másolva!

Megbukott a szlovák kormány, de az euróövezeti mentőcsomagot nem kaszálta el végleg Szlovákia. Iveta Radicová kormányfő kedd délelőtt kötötte össze az uniós csomagról szóló szavazást a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal, az előbbiről azonban akár még a héten újra szavazhat a szlovák törvényhozás.

A bizalmi szavazáson végső voksolásán 124 képviselő igazolta jelenlétét, de mindössze ötvenöten szavaztak a kezdeményezés mellett - a sikerhez 76 szavazatra lett volna szükség - írta internetes oldalán a Bumm.sk című szlovák lap.

Az amerikai Wall Street Journal, amely a szlovák parlament üléséről élő tudósítást vezetett, azt írta, hogy néhány napon belül újra szavazhatnak a mentőcsomagról a szlovák képviselők. Az új szavazáson az ellenzéki Smer szavazataival már elfogadhatják a mentőcsomagot. Ez azonban bizonytalanságot jelent, mivel a megbukó kormány helyett újat kell alakítani, ez pedig Ivan Gasparovic államfő belátásán is múlik. A Wall Street Journal szerint a csere akár már a héten megtörténhet, a pontos dátum azonban még nem ismert.

A szavazás célja az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kiterjesztése, amellyel nagyobb rugalmassággal tud hitelezni a bajba jutott tagállamoknak, illetve segítséget tud nyújtani az eurózóna bankjainak is. Ezek nélkül az intézmény nem lenne képes hatékonyan fellépni a válság ellen, ráadásul a késlekedés miatt az EFSF az október 23-i uniós csúcstalálkozó utánra csúszhat.

Forrás: AFP
Iveta Radicová

A tizenhét eurózóna-tagállam közül utolsóként szavazott Szlovákia az EFSF módosításáról, amelyről júliusban döntöttek az uniós vezetők. A válságkezelést rugalmasabbá tevő csomag addig nem léphet életbe, ameddig minden tagállam meg nem szavazza, így a szlovák politikai vita súlyosbítja az eurózóna válságát. Anna Záborská szlovák európai parlamenti képviselő azzal érvelt a keddi vitában a csomag megszavazása mellett, hogy a szlovák akadályoztatás miatt az Európai Unió a kisebb tagállamok kárára alakíthatja át a közösség rendszerét.

Forrás: MTI/EPA/Pavel Neubauer
Este tíz óra után szavaztak a képviselők

A vita a késő esti órákig elhúzódott a szlovák parlamentben, ahol ekkor már alig lézengtek a képviselők. A szavazás előtt a legnagyobb ellenzéki erő vezetője, Robert Fico azt mondta, hogy támogatják az EFSF-et, a jobboldali kormányt azonban nem. A keddi parlamenti vitában azt mondta, hogy a nap témája az euróövezeti csomag, nem pedig a kormány megbuktatása, így várta azt, hogy a kormányoldal mit ajánl fel a csomag megszavazása fejében - derült ki a pozsonyi Új Szó tudósításából. Ezek alapján Fico pártja várhatóan megszavazza a csomag következő elemét.

Robert Fico a vitában arról beszélt, hogy a koalíció képtelen az ország vezetésére, hiszen még az eurós mentőalap ügye is térdre kényszerítette. Hangsúlyozta, a mentőcsomag jóváhagyása is nemzetállami érdek, de az is, hogy Szlovákiának erős kormánya legyen - idézte az Új Szó Fico szavait.

Solymos László, a Híd-Most frakcióvezetője szerint egyes politikusoknak sokkal fontosabb a saját egójuk, mint az emberek és az euróövezet sorsa. A vitában emlékeztetett arra, hogy az európai "nagyok" maguk közé fogadták Szlovákiát, remélve, hogy megérett, de az utóbbi hónapokban csalódást okozott nekik.

Ivan Gasparovic államfő a parlamenti vita és a szavazás idején Indonéziában van hivatalos látogatáson, de rendszeres telefonos kapcsolatban volt a miniszterelnökkel. Az elnöki szóvivő kijelentette, ha a helyzet megkívánja, Gasparovic megszakítja látogatását, és hazautazik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!