Vágólapra másolva!
A Nyugat.hu szerint a Siófok korábbi bundagyanús meccsével összefüggésben őrizetbe vették, majd Budapestre vitték Aczél Zoltán futballedzőt a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után. A jelenleg a szombathelyi csapatot irányító Aczél 2008 decemberétől 2009 nyaráig a Siófok trénere volt, ebben az időszakban a Siófok három meccsének is megpróbálták befolyásolni az eredményét.

Aczél Zoltán előállításának a hírét az MTI is megerősítette, a távirati iroda szerint bilincsben vitték el Aczél Zoltánt a székesfehérvári kupamérkőzésről.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy "a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben szerdán történtek nyomozati lépések, melynek keretében Székesfehérváron a Magyar Kupa-mérkőzést követően történt előállítás, amelynek ugyanakkor nincs köze a találkozóhoz és a két résztvevő csapathoz". Nevet ugyanakkor nem említett. Hozzátette, csak csütörtökön áll módjában bővebb tájékoztatást adni az előállítással kapcsolatban, mert a gyanúsítottat most este Budapestre szállítják, majd csütörtökön hallgatják ki.

A Nyugat.hu rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a Siófok labdarúgója, Sütő László szabadlábra helyezésének volt az ára az, hogy vallomást tegyen Aczél Zoltánra.

Aczélt a helyszínen kihallgatta a rendőrség, senkit nem engedtek a közelébe, a Nyugat információi szerint a rendőrség azt mondta, hogy nem hívhat ügyvédet. A mérkőzés után több mint egy órával Aczél Zoltánt megbilincselve a parkolóban lévő egyik autóhoz vezették, majd visszavitték az edzői szobába.

Mintegy másfél órával a mérkőzést követően a továbbra is bilincsben lévő edzőt beültették egy rendőrautóba, amely szirénázva elindult a stadionból. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) sajtószóvivője azt mondta, az edzőt Budapestre szállítják, mert bűncselekmény alapos gyanúja merült fel ellene.

A másodedző szerint Aczél Zoltán ártatlan

"A kupamérkőzés után az NNI elvitte Aczél Zoltán vezetőedzőt. Pontos információ a miértről nincsen, annyi bizonyos, hogy nem a mostani mérkőzéssel kapcsolatos" - nyilatkozta a Nyugatnak Vörös Csaba, a Haladás technikai igazgatója.

A Haladás másodedzője, Székely Tibor szerint Aczél Zoltán ártatlan. "Szívesen elmondanám hosszan is a véleményemet, de a Haladás játékosaihoz hasonlóan én sem nyilatkozhatok. Egy biztos, Aczél Zoltán ártatlan, száz százalékig hiszem, hogy tisztázódni fog ez a helyzet. Én a végsőkig kiállok mellette" - mondta a Nyugatnak Székely.

Aczél Zoltán családja Czeglédy Csabát bízta meg az edző jogi képviseletével. "Beszéltem a nyomozást vezető főügyésszel, az edző gyanúsítotti meghallgatása csütörtökön reggel 9-kor lesz, természetesen én is ott leszek" - mondta az ügyvéd.

A szombathelyi klub megtiltotta a játékosoknak a nyilatkozatot.



Aczél Zoltán - aki 2008 és 2010 között a válogatott másodedzője volt Erwin Koeman szövetségi kapitány irányítása alatt - először a REAC-nál dolgozott vezetőedzőként az élvonalban, később 2008 decemberétől 2009 nyaráig a Siófok trénere volt. Ebben az időszakban - Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint - a Siófok három meccsének is megpróbálták befolyásolni az eredményét: a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntőt, a 2009. április 25-én rendezett Siófok-Kaposvár (2-5) és a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) NB I-es meccset próbálták megvenni a bűnszervezet tagjai.

A siófoki meccsekkel összefüggésben H. Gábor, S. László, és A. Attila labdarúgókat, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. A. Attila és S. László teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett, melynek alapján a három találkozóval kapcsolatban korábban az alábbi közleményt adta ki a Központi Nyomozó Főügyészség:

"A megalapozott gyanú lényege szerint K. Zsolt a Honvéd-Siófok mérkőzés előtt megkereste H. Gábort, a Siófok FC labdarúgóját, hogy még legalább kettő vagy több játékostársát szervezze be ahhoz, hogy ők - fejenként 3-3000 euró ellenében - működjenek közre abban, hogy a találkozót csapatuk legalább két góllal elveszítse.

H. Gábor ezt követően az ajánlatot közölte lakó- és csapattársával, S. Lászlóval, majd közösen felkeresték másik csapattársukat, A. Attilát is, hogy a manipulációban a fentiek szerint vegyen részt. Megbeszélésüknek megfelelően mindhárman elfogadták az ajánlatot. K. Zsolt és elkövetői köre végül a játékosok hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor.

K. Zsolt a Siófok-Kaposvár bajnoki mérkőzés előtt megkereste S. Lászlót és H. Gábort, a Siófok FC labdarúgóját, hogy a korábbi megállapodásban foglaltak szerint - fejenként 3-3000 euró ellenében - működjenek közre abban, hogy a mérkőzést csapatuk legalább két góllal elveszítse. H. Gábor és S. László ekkor megállapodtak K. Zsolttal, hogy benne vannak a mérkőzés befolyásolásában és a meccs előtt összesen 9000 eurót vettek át K. Zsolttól, amelyen A. Attilával osztoztak. A mérkőzésen a K. Zsolt által kívánt eredmény született.

K. Zsolt a ZTE-Siófok magyar bajnoki mérkőzés előtt megállapodott S. Lászlóval, H. Gáborral és rajtuk keresztül A. Attilával, hogy itt is fejenként 3-3000 euró ellenében működjenek közre abban, hogy a mérkőzésen a Siófok csapata ismét legalább két góllal kikapjon. A mérkőzésen a K. Zsolt által kívánt eredmény született, ezért a mérkőzést követően a három játékos összesen 10 000 eurót kapott. K. Zsolt a megalapozott gyanú közlésével, illetve az őrizetbe vételével szemben panaszt jelentett be, majd pedig vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését."

A. Attila - aki jelenleg a másodosztályú Kozármisleny játékosa, őt saját klubja Andruskó Attilaként azonosította - a Honvéd-Siófok Magyar Kupa-elődöntő előtt, a "sporttörvényben és a munkaszerződésben leírt kötelességeit megszegve" kapcsolatba lépett és megállapodott a német bundabotrány központi figurájával is. Az egyezség szerint a labdarúgó eddig be nem azonosított játékostársai segítségével, az általa kért összesen 15-20 ezer euró ellenében a külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően befolyásolja a mérkőzés eredményét. Tehát A. Attilát két irányból is megkeresték e mérkőzés eredményének befolyásolása érdekében.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette Sütő László - aki jelenleg a Vasas-Híd futballistája - játékjogát a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

A bundaügy az MLSZ feljelentése nyomán indult. A NNI 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok idén áprilisban történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változások miatt májusban a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet, és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki, amely a nyomozást az NNI-vel szoros együttműködésben folytatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!