A szoftverfejlesztőnek tanuló huszonhat éves egyetemista korábban került rendőrkézre, a héten pedig az ügyében eljáró bíróságon beismerte, hogy feltörte a Facebook rendszerét - adta hírül a BBC brit közszolgálati médium. Az amerikai hatóságok korábban azt hitték, hogy a Facebook elleni támadást ipari kémkedés céljából hajtották végre, de az azt végrehajtó fiatal informatikus tagadta, hogy erről lenne szó. A férfi vallomásában elmondta, hogy csupán szakmai érdeklődés vonzotta a feladathoz, és a feltöréssel csak a Facebook védelmét tesztelte, amelynek javításában is közreműködött volna. A brit egyetemista korábban a Yahoo kereső szolgáltatásainak biztonságosabbá tételében is hasonlóképpen működött közre bevallása szerint.
Az ügyében eljáró ügyész szerint a feltörés többek közt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmét is felkeltette, és tudomása szerint ez az eddigi legkomolyabb olyan ügy az országban, amely közösségi oldalak feltörésével kapcsolatos.
A hatóságok vizsgálatai szerint a hacker saját programkódjait juttatta el a Facebook szervereire, amelyek segítségével a cég bizalmas szellemi tulajdonait tudta lementeni magának ahhoz, hogy tüzetesen meg tudja vizsgálni ezeket. A támadás végrehajtása magas szintű informatikai ismereteket igényelt az ügyész szerint. A Facebook közlése szerint a támadás során felhasználók adataihoz nem fért hozzá az egyetemista, akinek tevékenységére egy belső rendszerellenőrzés során bukkantak rá. A hacker ügyében jövő februárban hoznak majd ítéletet.