Azt még nem tudni, hogy az ADR-Studio miként fogja összegyűjteni a szó szerint ikonikus külsejű digitális kamera legyártásának és piacra dobásának költségeit. A társaság egyelőre csupán pazar látványterveket is közölt a nemrég Androidra is megjelent, így felhasználók százmilliói számára elérhetővé vált, majd később a Facebook által felvásárolt Instapaper közösségi fotós alkalmazás ikonja által ihletett eszközről.
A cég elképzelései szerint a digitális kamera hátlapját egy nagy méretű, 4:3-as képarányú érintőképernyő foglalná el, két különböző lencsével elhetne felszerelni, és webkameraként is funkcionálna. Az Instagram kamerába Bluetooth és wifitámogatást, valamint tizenhat gigabájt háttértárat, illetve egy, a Polaroid fényképezőkéhez hasonló fotónyomtatót is beépítenének belsejébe. Ez utóbbi segítségével nem csak az Instagram fotós szájtra lehetne feltölteni a kész fotót, hanem tulajdonosa igény szerint ki is nyomtathatná a retró effektusokkal megspékelt felvételt.
A tervek szerint a kamera képes lesz QR-kódon olvasására és nyomtatására is, a kész papírképeken ilyen módon helyezné el a készítő Instagram-fiókjának elérhetőségeit.