Az Apple egyetlen szerencséje, hogy a brit bíró ítélete nem érvényes világszerte, csak az angliai Apple honlapon és újságokban fog megjelenni a Samsung dicsőítése. Az ítéletet július kilencedikén hirdette ki Colin Birss bíró egy londoni bíróságon, ahol azt is kimondták, hogy a Galaxy táblagépek nem az iPad másolatai.
A pert is érő egyedi dizájn
"Egyik cég sem szeret a versenytársára hivatkozni a honlapján" - mondta Richard Hacon, az Apple ügyvédje. A Samsung megemlítése most azonban elkerülhetetlen a cég számára. Valószínűleg még jobban fáj az Apple-nek, hogy újsághirdetéseket is kell vásárolnia, amik ugyanezt az üzenetet közlik. A büntetési időszak fél év, eddig kell fizetnie a cégnek a konkurenciát dicsérő reklámokat.
A Samsung is megkapta a magáét
Briss bíró nem csak az Apple-en ütött egyet az ítéletével, hanem a Samsungnak is odamondogatott. Azzal indokolta az Apple keresetének elutasítsát, hogy a Samsung táblagépek "nem elég kúlak", így nem lehet azokat összekeverni az iPad-ekkel.
Az Apple több mint másfél éve vívja a harcát az androidos telefongyártók és a Samsung ellen. A perek több országban zajlanak, és hol a készülékek küllemére, hol a felhasznált technológiákra és szabadalmakra vonatkoznak. Egyelőre egyik fél sem áll nyerésre.