Legyőzte a Galaxy S3 az iPhone-t

samsung galaxy s3 mini
Vágólapra másolva!
Trónfosztás történt a csúcs okostelefonok között az év harmadik negyedévében: a vásárlók több Samsung Galaxy S3-at vettek, mint iPhone 4S-t. Az új, ötös iPhone-t viszont nem tudja majd legyőzni a drága androidos mobil.
Vágólapra másolva!

Látványos győzelmet aratott az Apple felett a Samsung az üzleti év harmadik negyedévében. A Strategy Analytics nevű piacelemző cég szerint több Galaxy S3 készüléket datak el világszerte, mint iPhone 4S-t. A különbség kicsi, de nem elhanyagolható: az Apple 16,2 millió készüléket adott el, Samsungbó 18 millió példányt vettek.

Forrás:  Samsung
A harmadik negyedév győztese a Galaxy S3 lett

Korábban nem volt ilyen előzésre példa, és az elemzőcég sem hisz abban, hogy a mostani helyzet változatlan tud maradni. Az ősszel megjelent iPhone 5 várhatóan visszaszerzi a helyét a népszerűségi lista elején. A Strategy Analytics elemzése szerint az Apple is segített a Samsungnak: azért kelt el kevesebb iPhone a nyár végén, ősz elején, mert a vásárlók az új típusra vártak. "Azt várjuk, hogy a negyedik negyedévben jóval több iPhone 5-öt vásárolnak" - mondta Neil Mawston, a Strategy Analytics elemzője.

A Galaxy 3 iránti rekordméretű érdeklődés a Samsung pénzügyi eredményeiben is látszik. A cég 5,9 milliárdos profitot ért el a harmadik negyedévben, 91 százalékkal többet, mint az elmúlt évben ugyanebben az időszakban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!