Visszafogottabb lehet 2013
8800 milliárd koreai wonos (8,3 milliárd dolláros) üzemi eredményt könyvelt el a negyedik negyedévben a világ legnagyobb mobiltelefon gyártója, a Samsung, Éves szinten 88 százalékos növekedésnek felel meg az adat, amely azonban nem hordoz sok újdonságot, tulajdonképpen csak a január elején megjelent előzetes jelentését erősítette meg a cég.
Az idei év üzemi eredményét az erősödő won gyengítheti, a társaság közleménye szerint legalább 3000 milliárd wonnal (2,8 milliárd dollár) ronthatja az eredményt. Hasonló hatással már 2012-ben is meg kellett birkóznia a Samsungnak, a negyedik negyedévben 360 milliárd wonnal rontotta az üzemi eredményt az erősödő won.
A korábbi évek szokásaival szakítva, 2013-ra nem tesz közzé beruházásaira előrejelzést, csupán annyi derült ki, hogy a tavalyi 21,5 milliárd dollár közelében alakulhat az érték. A dél-koreai cég 2004 óta folyamatosan növelte beruházásait, egyedül 2009 számít kivételnek a pénzügyi krízis következtében. A költekezeések visszafogása nem számít meglepetésnek, sőt, az elemzők még ennél is pesszimistább véleményt fogalmaztak meg. A Reuters adatai szerint 4-20 százalékos csökkenésre számítanak beruházások terén 2013-ban a szakértők.
Visszaesés várható az okostelefon piacon
2012-ben 42,7 százalékkal több, mintegy 700 millió darab okostelefont értékesítettek globális szinten a Strategy Analytics adatai szerint. A piac nagy nyertese a Samsung volt, amely a 2011 végi 20 százalékos piaci részesedésről 30,4 százalékra növelte befolyását a szegmensben. Eközben az Apple befolyása 19,4 százalékról 19 százalékra csökkent.
A Samsung szerint idén komoly kihívások elé nézhet a mobil üzletág az egyre hevesebb árverseny és a fejlett piacok keresletének visszaesése miatt. 2013-ban egyszámjegyű növekedést vár a dél-koreai cég a piactól globális szinten az előző évi hatalmas bővülést követően. Az első negyedév a szezonálisan amúgy is erősebb október-decemberi időszakhoz képest gyengébb lehet, amit az elemzői várakozások is alátámasztanak.
2013 első negyedévében 59,7 millió darab okostelefon értékesítést vár a Samsungtól az NH Investment & Securities elemzője, akinek a véleménye szerint így dupla annyi készüléket adhat el, mint az Apple. A Morgan Stanley legutóbbi becslése szerint a dél-koreai cég 63 millió okostelefont értékesített a negyedik negyedévben.
A befektetők nem örültek annak, hogy az erősödő won ilyen mértékben erodálja az üzemi eredményt, ennek következtében mintegy kéthavi mélypontra került a Samsung árfolyama a szöuli parketten.
Samsung (Szöul)