Alonso került az élre Barcelonában
2013. február 21. 08:56
Köszöntjük kedves olvasóinkat a csütörtöki tesztnapról élőben készülő tudósításunkban! A csapatok már harmadik napja fogják róni a köröket a Circuit de Catalunyán, ahol rendszerint sokkal mérvadóbb eredmények születnek, mint az előző teszt helyszínén, Jerezben. Egész nap jelentjezünk majd aktuális információkkal, és a köridőket szokás szerint óránként közüljük.
Mégpedig igencsak figyelemre méltó, 1:21.848-as köridővel, ami máris jobb, mint amire a tavalyi teszten bárki képes volt. A tegnapi eseményekről készült összeállításunkat itt olvashatják.
Tegnap valamivel jobb idő volt, mint tegnapelőtt, de meleg továbbra sem volt - reggel mindössze 3-4 fok körül alakult a hőmérséklet, és ez most sincs másként. Ez negatívan befolyásolja a gumik viselkedését, ami máris a hét slágertémájává vált: szinte az összes versenyző arra panaszkodott, hogy az új Pirellik csak egyetlen kört bírnak ki, utána rohamosan romlik a teljesítményük. Mindenki bízik benne, hogy ez csupán a hideg miatt van, mert különben Melbourne-ben rengeteg kerékcserére lesz szükség.
Alonso szerint a gumikopás megnehezíti a tesztelést
A csapat már közölte is, hogy délelőtt rövid, délután hosszú etapokat készül teljesíteni. Az előző két napjuk nem sikerült túl fényesen: az autójuk egyértelműen gyors, de Räikkönent kedden a telemetria hiánya, szerdán pedig váltóhiba hátráltatta, így a kelleténél sokkal kevesebb kört tudott megtenni.
A bokszkijáratnál zöldre váltott a lámpa, Rosberg azonnal ki is hajtott, hogy megtegye az ellenőrző körét, a nyomában Vergne-nyel és Chiltonnal..
Többek között Adrian Sutil is lehetőséget kap rá, hogy bizonyítson a Force Indiánál. Ha jól szerepel, megkaphatja a pilótaülést Jules Bianchi helyett, de ebben a teljesítményükön túl a csapat motorválasztása is szerepet játszhat.
Red Bull: Mark Webber
Ferrari: Fernando Alonso
McLaren: Jenson Button
Lotus: Romain Grosjean
Mercedes: Nico Rosberg
Sauber: Nico Hülkenberg
Force India: Adrian Sutil
Williams: Pastor Maldonado és Valtteri Bottas
Toro Rosso: Jean-Eric Vergne
Caterham: Giedo van der Garde
Marussia: Max Chilton
Igaz, nem lehet komolyan venni: Rosberg 2:09.753 alatt teljesítette. A következőt 1:54.056 alatt. Már tízen megtettek legalább egy ellenőrző kört, csak Button nem.
Éppen ezért a csapatoknak létfontosságú lesz, hogy ma minél több feladatot elvégezzenek, hátha holnap az időjárás nem lesz alkalmas a tesztelésre. Ma is felhős, ködös idő van, de legalább száraz.
Utolsóként ő teszi meg az első körét. Az első két napon Pérez vezette a McLarent, Button ma és holnap kerül sorra.
A Lotus közölte, hogy Grosjean egyelőre csak kalibrációkat végez odakint, a mért köröket még nem lenne értelme erőltetni.
Az imént megtett egy 1:35.802-es kört, de ez még a Marussia szintjétől is elmarad. Webber, Button és van der Garde is a pályán van.
Az aszfalt meg 10 fokos. Immár Van der Garde áll az élen 1:34.452-vel.
Még mindig nem túl izmos, 1:26.569-es eredménnyel. Vergne is kihajtott a bokszból.
Természetesen bosszankodott, amiért a két nap alatt össz-vissz 87 kört tett meg (míg pl. Hamilton tegnap 121-et), de később csak megvonta a vállát. "Az is megeshet, hogy a teszten tízezer kilométert megyünk, utána mégis előjön valamilyen probléma. A körök számától függetlenül állhatunk jól és rosszul is" - mondta. "Ilyen a tesztelés, mindenki a felmerülő gondokból tanul. Szó sincs arról, hogy ha nem sikerül 150 kört mennünk egy nap alatt, a szezonunknak lőttek." A Lotus egyébként még mindig jobban áll, mint tavaly, amikor ezt a teszthetet teljes egészében ki kellett hagyniuk az első futómű konstrukciós hibája miatt.
Most jelent meg a pályán. Webber egy 4 körös etapot követően tért vissza a bokszba, az összes 1:26/1:27-es volt.
1:25.671-es körével az élre repíti a Williamst, bár ez talán nem a megfelelő kifejezés az időeredmény ismeretében.
Délelőtt különféle karosszéria-borítás változatokkal és aerodinamikai konfigurációkkal kísérleteznek, majd délután az alapbeállításokkal és a gumikkal foglalkoznak majd. Közben Rosberg is felbukkant a pályán, de egyelőre csak aero-tesztet végez, a Mercedes fékhűtő-csatornáját szerelték fel valamilyen szenzorral.
Bár most is csak 1:26-os köröket fut, a legjobbja 1:26.145 volt. Más nincs a pályán, továbbra is Maldonado áll az élen.
Azt ugyan nem állította, hogy győzelmekért fognak harcolni, de összességében elégedett volt. "Csak magunkra koncentrálunk, dolgozunk az első versenyre vonatkozó programunkon, ami a megfelelő irányba halad" - mondta tegnap. "Az előző teszten a gumik nem viselkedtek túl fényesen, mert az autónk sem. Itt sokkal jobb a helyzet." Ez érdekes, mivel szöges ellentétben áll azzal, amit a többi versenyző állít a gumikról.
Egy egykörös sprintben 1:22.675-re javít, mégpedig a lágy gumikon.
Mások véleményét visszhangozva kijelentette, hogy "extrém" a gumikopás. "Nagyon durva. Ez hatalmas meglepetés" - mondta a szerdai tesztnapot követően. "Télen mindig gyorsan koptak a gumik, de ennyire még sohasem. Remélem, hogy ez változni fog, mert ha így marad a helyzet, Melbourne-ben 7-10 kerékcsere lesz." Az azért túlzás lenne: a Pirelli bevallottan kettőt akart elérni versenyenként. A meleg valamelyest biztos segíteni fog.
Egy órával a tesztelés megkezdése után:
1. Maldonado (Williams FW35) 1:22.675 - 9 kör
2. Alonso (Ferrari F138) 1:22.998 - 10 kör
3. Webber (Red Bull RB9) 1:26.145 - 13 kör
4. Grosjean (Lotus E21) 1:31.001 - 14 kör
5. Van der Garde (Caterham CT03) 1:31.899 - 10 kör
6. Chilton (Marussia MR02) 1:35.802 - 6 kör
7. Rosberg (Mercedes W04) 1:37.079 - 8 kör
A lágy Pirelliken futott egy 1:22.998-as, majd egy 1:25.069-es kört, aztán visszatért a garázsba. Most Webber, Maldonado és Vergne van a pályán.
De csak egyetlen, 1:23.148-as kört megy velük. Közben Webber a közepes keveréken 1:23.406-ra javítja az egyéni legjobbját. Vergne is megtette az első mért körét.
Hülkenberg, Vergne és van der Garde is lejjebb faragott az idejéből, de mindannyian csak 1:28-ig jutottak. Már csak Sutilnak és Buttonnak nincs mért köre.
Már ötször tett meg fel/levezető kört, de mértnek még nem vágott neki. Nyilván vissza kell szoknia, meg kell találnia a helyét a Force Indiában, hiszen 2011 novembere, a Brazil Nagydíj óta nem vezetett F1-es autót.
Úgy tűnik, elhozta a kutyáját, Roscoe-t, és jobb híján őt sétáltatja a paddockban. A hóna alatt egy labda is van - vajon magának vagy az ebnek?
Szerdán először a hidraulikanyomás csökkenése miatt kellett megszakítania a versenyszimulációját, aztán félrehúzódott egy lötyögő kerékkel, mégsem aggódik, hogy a Red Bull megbízhatatlan lesz. "Akadt néhány gondunk a megbízhatósággal, ezért nem tudtunk annyi kört teljesíteni, mint szerettünk volna, de inkább most történjen ilyesmi, mint Ausztráliában" - mondta tegnap. "Amúgy elégedettek vagyunk az autóval, a balanszával. Érzésre minden oké. Délelőtt rövid etapokat teljesítettünk új gumikon, kicsit kevesebb benzinnel. A délután más történet volt. Az eredményeket azonban nehéz megítélni, mert a gumik jelentik a domináns tényezőt."
Még mindig a közepes gumikon van, 1:23.066-ra faragja le az idejét, majd egy 1:23.838-as kör után visszatér a bokszba. Vergne 1:25.577-re szorította le az egyéni legjobbját.
1:22.510-es körrel rukkol elő a lágy gumikon, a következőt már 1:24.785 alatt teljesíti. Néhány pillanattal korábban Grosjean 1:24.296-os eredményt ért el, amivel feljött negyediknek.
Vergne és Van der Garde is egy-egy 6 körös etapot fejeztek be, Sutilnak és Buttonnak továbbra sincs mért köre. Ami azt illeti, Button összesen 6 kört tett meg, míg Vergne már 28-at.
Az 1-es kanyarnál, aktuális etapjának első körében. Hülkenberg és Maldonado is kihajtott a pályára. A venezuealai délután csapattársának, Bottasnak adja át a Williamst.
Két órával a tesztelés megkezdése után:
1. Alonso (Ferrari F138) 1:22.510 - 20 kör
2. Maldonado (Williams FW35) 1:22.675 - 16 kör
3. Webber (Red Bull RB9) 1:23.066 - 25 kör
4. Grosjean (Lotus E21) 1:24.296 - 23 kör
5. Vergne (Toro Rosso STR8) 1:25.577 - 28 kör
6. Hülkenberg (Sauber C32) 1:27.153 - 19 kör
7. Van der Garde (Caterham CT03) 1:27.344 - 24 kör
8. Chilton (Marussia MR02) 1:35.802 - 10 kör
9. Rosberg (Mercedes W04) 1:37.079 - 8 kör
Ezúttal 1:22.301-re, ismét a lágy Pirelliken. Ez az eddigi legjobb ideje a héten, korábban nem jutott 1:22.952 alá a Ferrarival.
Pontosan 1:24.530 alatt, amivel kapásból az 5. helyet szerezte meg. Most hirtelen nagy lett a forgalom, kilencen vannak a pályán.
1:24.890-nel egyelőre a 7. helyen áll, Button mögött. Az imént Vergne is lefaragott az idejéből, megelőzve Grosjeant.
Másfél órája nem járt a pályán, de most azonnal egy 1:23.153-as körrel indított. Eddig azért nem jött ki, mert a reggel használt adatrögzítő berendezéseket le kellett szerelni az autójáról.
A lágy gumikon 14 kört húzott le, nem túl fényes időeredményekkel. Nyilván sok benzin volt a Williamsben:
1:32.612
1:32.794
1:32.524
1:33.497
1:33.935
1:33.453
1:33.878
1:33.026
1:33.318
1:33.045
1:34.582
1:33.512
1:34.179
1:34.490
1:23.983-as kört fut. Rajta kívül most négyen köröznek, köztük Alonso és Grosjean.
Az előbbi 1:23.849-re, az utóbbi 1:24.106-ra szépítette az egyéni legjobbját.
1:22.627-tel megelőzi Maldonadót és Webbert. Ez egy tizeddel már jobb Hamilton tegnapi idejénél, és csak 11 ezreddel marad el a saját keddi legjobbjától. Sutil 1:23.641-gyel felkapaszkodik az 5. helyre.
1:22.192 a nap új legjobbja. Ez már a heti összesítésben is csak Pérez tegnapi eredményétől marad el. Alonso a lágy gumikon, egyetlen mért körre volt kint, és könnyen lehet, hogy az időmérőt szimulálta. Később valószínűleg a versenyt is fogja, mert erre a héten most lesz utoljára lehetősége: holnap már Massa vezeti a Ferrarit.
1:23.641-es köre 3 tizeddel jobb, mint amit a Force Indiával Di Resta az előző két napon elért.
Ez egy ilyen időszak: ő a közepes gumikon 1:23.839-nél állította meg a stoppert, amivel a 6. helyen áll.
Jelenleg a Saubernek és a Toro Rossónak szállítanak motort, de félő, hogy a Red Bull fiókcsapata jövőre, a turbókra való áttérést kihasználva átpártol a Renault-hoz. A Ferrari tárgyal a Force Indiával egy esetleges szerződésről, olyannyira, hogy ez befolyásolhatja az utóbbi alakulat idei pilótaválasztását is. A Scuderia motorprogramját irányító Luca Marmorini elismerte, hogy fontos lenne legalább két partnert szerezniük. "Először is, így több motort tudunk tesztelni, és mivel erre a szezon közben egyébként nincs lehetőség, sokkal több adatot is gyűjthetünk" - mondta az Autosportnak. "Másodszor, fontos az is, hogy a miénktől eltérő, de ugyanolyan motorral hajtott autók révén legyen összehasonlítási alapunk. A Ferrari ezért nagyon szeretne más csapatokat is ellátni a jó motorjával."
A spanyol folyamatosan túltesz önmagán: most további 5 századot javított, 1:22.144-re. A lágy gumikat használta ehhez, de nem tért vissza azonnal a bokszba, hanem még ment egy 1:25.799-es kört is. Hülkenberg közben egy sprint során 1:23.397-re tornázta le az idejét, ami a héten eddig a legjobb a Saubertől.
A következő, azaz második etapja már 15 körös volt, és így alakult:
1:30.283
1:30.396
1:30.905
1:30.489
1:34.151
1:31.536
1:31.779
1:31.787
1:31.991
1:31.604
1:31.402
1:31.709
1:31.548
1:31.610
1:31.867
A lágy gumikon 1:22.332-es eredményt ér el, ezzel Rosberget megelőzve feljön másodiknak.
Három órával a tesztelés megkezdése után:
1. Alonso (Ferrari F138) 1:22.144 - 33 kör
2. Grosjean (Lotus E21) 1:22.332 - 37 kör
3. Rosberg (Mercedes W04) 1:22.627 - 24 kör
4. Maldonado (Williams FW35) 1:22.675 - 55 kör
5. Webber (Red Bull RB9) 1:23.024 - 35 kör
6. Hülkenberg (Sauber C32) 1:23.397 - 32 kör
7. Sutil (Force India VJM06) 1:23.641 - 26 kör
8. Button (McLaren MP4-28) 1:23.839 - 18 kör
9. Vergne (Toro Rosso STR8) 1:23.983 - 49 kör
10. Van der Garde (Caterham CT03) 1:27.344 - 37 kör
11. Chilton (Marussia MR02) 1:28.520 - 16 kör
Az idejéből néhány századot lefarigcsálva 1:23.024-re szépít egy 2 mért körös etap során, de ezzel is marad 5.
A lágy gumikon a semmiből ránt elő egy 1:22.160-as kört, mindössze 16 ezreddel maradva el a Ferraritól. Pedig a Sauber legjobbja az első két napon csak 1:24.205 volt, látványosan senyvedtek a gumikka.
1:22.840 az új legjobbja, ezzel feltornázza a McLarent a 6. helyre.
A 22-es csapadájából kiszabadulva 1:21.875-re gyorsul. Ez még mindig nem a hét legjobbja, de csupán 27 ezreddel marad el Pérez tegnapi etalonjától.
Ha minden igaz, már a negyedik etapjában tart, és elvileg ez lesz az utolsó a versenyszimulációban. A harmadik így festett:
1:29.059
1:30.704
1:30.413
1:30.606
1:30.737
1:31.003
1:31.791
1:31.562
1:31.502
1:31.797
1:32.039
1:31.709
1:31.339
1:31.489
1:31.363
A csapatok zöme (kivéve a Williamst) ma délelőtt edzésszimulációkat bonyolít le a jelek szerint. Most épp Grosjean gyorsult tovább, a lágy gumikon 1:22.188-ra javítva. Ezzel is maradt a 3. helyen, Alonso és Hülkenberg mögött. Az imént az utóbbi is lefaraghatott volna az idejéből, ha az utolsó szektorban nem ragad be Webber mögé.
Mármint az, hogy ki lesz a csapattársa: Sutil vagy Bianchi. "Mindkettejüket kiválóan ismerem. Mindketten jó srácok, és régóta a csapatnál vannak" - mondta az Autosportnak. "Bármelyikükre is esik a választás, én örülni fogok neki, feltéve, hogy ösztökélnek engem, és csapatjátékosként dolgoznak; ez a legfontosabb." Sutil egyébként épp az előbb javította 1:22.877-re a Force India heti legjobbját, megközelítve Buttont.
1:31-ről indult, 1:32-vel végzett. Vergne közben 1:23.366-ra tornázta le az egyéni legjobbját.
Maldonadóé. Ha jól számoljuk, a felvezető körökkel és az utolsóval együtt 65 kört tett meg, ami majdnem megfelel a Spanyol Nagydíj 66 körös versenytávjának. Négy etapban teljesítette, íme:
1:32.612
1:32.794
1:32.524
1:33.497
1:33.935
1:33.453
1:33.878
1:33.026
1:33.318
1:33.045
1:34.582
1:33.512
1:34.179
1:34.490
1:30.283
1:30.396
1:30.905
1:30.489
1:34.151
1:31.536
1:31.779
1:31.787
1:31.991
1:31.604
1:31.402
1:31.709
1:31.548
1:31.610
1:31.867
1:29.059
1:30.704
1:30.413
1:30.606
1:30.737
1:31.003
1:31.791
1:31.562
1:31.502
1:31.797
1:32.039
1:31.709
1:31.339
1:31.489
1:31.363
1:29.888
1:30.576
1:31.166
1:30.923
1:30.545
1:30.770
1:30.737
1:30.677
1:30.789
1:31.075
1:30.930
1:31.119
1:31.017
Az első etapot 1:32-vel, a másodikat 1:30-cal, a harmadikat és negyediket 1:29-cel indította.
Az előző két napon is így volt, persze még csak délelőtt van. Chilton 1:26.416-ra javított egy több körös etap elején. Az ebédszünet előtt megélénkült a forgalom, most hatan vannak a pályán.
79 kört tett meg, ami a versenyszimulációnak köszönhetően nem csoda. Mögötte Vergne (66) és van der Garde (50) következik, a legkevesebb kört (26-ot) Rosberg zavarta le.
Utolsóként Rosberg gurul vissza a bokszba. A csapatok most elmennek ebédelni, a pályát majd 14 órakor nyitják meg újra. Délelőtt tehát a Ferrari volt a leggyorsabb, Alonso sorra felülmúlta a saját eredményeit, és megközelítette Pérez tegnapi etalonját, míg Maldonadóval a Williams végrehajtotta az első teljes versenyszimulációt. Íme a részeredmény:
1. Alonso (Ferrari F138) 1:21.875 - 51 kör
2. Hülkenberg (Sauber C32) 1:22.160 - 43 kör
3. Grosjean (Lotus E21) 1:22.188 - 47 kör
4. Rosberg (Mercedes W04) 1:22.627 - 29 kör
5. Maldonado (Williams FW35) 1:22.675 - 79 kör
6. Button (McLaren MP4-28) 1:22.840 - 29 kör
7. Sutil (Force India VJM06) 1:22.877 - 39 kör
8. Webber (Red Bull RB9) 1:23.024 - 46 kör
9. Vergne (Toro Rosso STR8) 1:23.366 - 66 kör
10. Chilton (Marussia MR02) 1:26.416 - 33 kör
11. Van der Garde (Caterham CT03) 1:27.344 - 50 kör
Egyelőre nem volt mozgolódás, csupán Rosberg jött ki egy ötkörös etapra a közepes keménységű gumikon. 1:24-25-ös időket jegyzett. Pillanatnyilag azonban ismét üres a pálya.
Twitteren figyelmeztették rajongóikat, hogy ne is várjanak kirívóan jó köridőket. A szimuláció mellett még aerodinamikai munkával is foglalkoznak majd.
Megkezdi a Force India délutáni programját, ami a beállítások tanulmányozásából áll. Két másik német, Rosberg és Hülkenberg is a pályán van már.
Pontosabban 16 ezredmásodpercet, ezzel marad negyedik (1:22.611). Közben van der Garde, a Maldonadót váltó Bottas és Grosjean is kimerészkedett az aszfaltra.
Az 1:26.329-es körével megelőzte Chiltont, de mivel Bottas feliratkozott a tabellára, maradt a 11. pozícióban.
Néhány másodpercre ismét kiürült a pálya, de érkezik első délutáni etapjára a Toro Rosso francia pilótája. Csak a három nagycsapat, illetve a Marussia autója nem körözött még délután.
"Remekül sikerült a teszt délelőtt" - összegezte Twitteren. Már Bottas ül az FW35-ben, aki 1:25.719-es legjobb idővel nyitott.
1:22.826, feljött a hatodik helyre a tabellán. A következő körében 1:23.8-at tudott.
Noha összességében legalább közel három tizedet vert mindenkire, csak a középső szektorban volt a leggyorsabb. Az elsőben Grosjeané, a harmadikban Hülkenbergé a legjobb részidő. Alonso délután csak két lassabb mért körre jött ki.
Végre elkezdődtek a hosszabb etapok: Hülkenberg 8 mért kör után visszatért a bokszba, Rosberg azonban a 9. után is rendületlenül megy tovább. Van der Garde és Grosejan személyében van társasága.
12 kört követően visszatért a garázsba. Etapja 1:27.0-val indult, és a 1:29 közepi körökkel ért véget. A Mercedesen a látszat alapján nem koptak jelentősen a gumik. Közben Grosjean megkezdte a versenyszimulációt, hamarosan értékelni fogjuk az eredményeit. Alonso és Button is megjelent a pályán.
1. Alonso (Ferrari F138) 1:21.875 - 63 kör
2. Hülkenberg (Sauber C32) 1:22.160 - 58 kör
3. Grosjean (Lotus E21) 1:22.188 - 61 kör
4. Rosberg (Mercedes W04) 1:22.611 - 57 kör
5. Maldonado (Williams FW35) 1:22.675 - 79 kör
6. Bottas (Williams FW35) 1:22.826 - 12 kör
7. Button (McLaren MP4-28) 1:22.840 - 32 kör
8. Sutil (Force India VJM06) 1:22.877 - 51 kör
9. Webber (Red Bull RB9) 1:23.024 - 46 kör
10. Vergne (Toro Rosso STR8) 1:23.366 - 73 kör
11. Van der Garde (Caterham CT03) 1:26.329 - 60 kör
12. Chilton (Marussia MR02) 1:26.416 - 33 kör
Közölték, hogy a futómű tervezett módosítása van folyamatban, ezért nem jött ki még Chilton délután a pályára. De 20 percen belül vélhetően lehetősége lesz rá, és aerodinamikai méréseket fog végezni a beállítások összehasonlítása mellett.
Öt kört tett meg, csupa 1:30 feletti idővel. Most Alonso, Grosjean és Sutil osztozik az aszfaltcsíkon.
Mindössze hét kör után bejött a bokszba a Lotus versenyzője. Az Autosport szerint a közepes Pirellikkel nyitotta a szimulációját, míg az Auto Motor und Sport lágy gumikat jelzett. Öt mért köre így festett:
1:31.446
1:31.647
1:31.422
1:32.090
1:32.582
Ennyi idő alatt kb. 6 másodpercet vert Maldonadóra, aki viszont később jött ki első bokszkiállására, és összesen három kerékcserével bonyolította le a távot.
A Marussia befejezte a futómű szerelését. Vergne, Rosberg és Grosjean is pályán van, miközben Alonso fel- és levezetőköröket teljesített az utóbbi percekben. Kiderült, hogy a bokszban mintegy fél percig állt járó motorral, hogy a Ferrari így vizsgálja, rendben működik-e a hűtés. A szerelők sorfalat állva próbálták eltakarni az autót a kíváncsi fotósok elől.
Először hajtott ki délután. Rosberg közben újabb hosszú etapot fut, ezúttal inkább 1:30 fölötti köridőkkel.
Ez már tűrhetőbb hosszúságúra, 12 teljes körre nyúlt a kemény gumikkal. Ezek voltak Grosejan idői:
1:28.523
1:28.543
1:29.785
1:30.759
1:31.128
1:30.940
1:31.716
1:31.359
1:32.642
1:31.499
1:31.743
1:32.271
Most nyolcan is köröznek, nagy a forgalom. A jelek szerint Webber és Button szintén nekivágott egy versenyszimulációnak.
Itt olvashatnak bővebben arról, hogy milyen elektronikai problémák sújtották a csapatokat az elmúlt napokban.
Miközben a többség hosszú etapokat nyom, a brit újonc a szerviz után visszaelőzte van der Gardét, 1:25.690.
A közepes keménységű abroncsokon kezdte a futamát
1:31.040
1:30.979
1:31.282
1:31.334
1:31.632
1:31.881
1:32.188
Azonos hosszúságú kiállásokat és bokszba be- és kivezető köröket feltételezve Webber így négy másodperccel Grosjean mögött tartana a bokszkiállása után.
A Lotus szerelői gyorsan ellenőrizték az autót, az előző kiállásnál még az első szárnyon is állítottak. Grosjean harmadik etapjának körei a közepes keménységű gumikon:
1:27.005
1:27.828
1:28.051
1:28.988
1:30.312
1:37.146
1:30.288
1:30.248
1:30.497
1:30.917
1:32.727
1:31.536
Az etap ugyanolyan hosszú volt, mint a kemény gumikon, de természetesen kisebb benzinmennyiséggel.
Vergne a lágy gumikon kezdett meg egy etapot, de 1:24.268-as nyitó köre után hamarosan 1:30 fölé lassult.
El ne kiabáljuk, de egyelőre mindegyik csapat autója jól működik. Miközben az élcsapatokat figyeltük, a sauberes Hülkenberg, a williamses Bottas és a caterhames van der Garde is lezavart egy hosszabb etapot. Sőt, Sutil és Vergne is gond nélkül köröz a jelek szerint.
Tegnap sem ment klappolt minden, most Webber kiállásánál jelentkeztek nehézségek. Webber ilyen köridőkkel teljesítette második etapját a közepes gumikon:
1:28.457
1:28.853
1:30.561
1:30.594
1:30.942
1:31.252
1:31.072
1:31.347
1:31.696
1:31.749
Az ausztrál egyébként a virtuális versenyben így egyszerre állt ki második kerékcseréjére Grosjeannal, négy másodperccel megelőzve őt - tehát nyolc másodpercet vert rá a második etapban, azaz megelőzte őt.
Így futnak neki a fiúk az utolsó órának:
1. Alonso (Ferrari F138) 1:21.875 - 78 kör
2. Hülkenberg (Sauber C32) 1:22.160 - 76 kör
3. Grosjean (Lotus E21) 1:22.188 - 101 kör
4. Rosberg (Mercedes W04) 1:22.611 - 83 kör
5. Maldonado (Williams FW35) 1:22.675 - 79 kör
6. Bottas (Williams FW35) 1:22.826 - 35 kör
7. Button (McLaren MP4-28) 1:22.840 - 49 kör
8. Sutil (Force India VJM06) 1:22.877 - 64 kör
9. Webber (Red Bull RB9) 1:23.024 - 77 kör
10. Vergne (Toro Rosso STR8) 1:23.366 - 90 kör
11. Chilton (Marussia MR02) 1:25.690 - 43 kör
12. Van der Garde (Caterham CT03) 1:26.329 - 78 kör
A sorrend vélhetően már nem igazán fog módosulni.
Ő az első, aki ma átlépte a 100 körös küszöböt. Barcelonában idén eddig csak Alonso, Hamilton és Pic véshette fel ezt a neve mellé. Rosberg és Vergne követheti esetleg őket.
Egyelőre csak ezt a keveréket használta, a harmadik kiállásakor is ilyen garnitúrát kapott. A körei ezek voltak:
1:29.679
1:29.586
1:29.642
1:30.050
1:30.843
1:31.086
1:31.037
1:31.347
1:31.471
1:31.774
Webber második és harmadik, egyforma hosszúságú etapja szinte hajszálra egyforma volt.
"Lehet, hogy ez az utolsó óra a tesztelésből a héten?" - tették fel a kérdést, utalva a péntekre jósolt esőre. Szerintük holnap úgy eshet, mintha dézsából öntenék. Mindazonáltal eddig szerencsések voltak a csapatok az időjárással, szemben például néhány korábbi évvel, amikor a zuhogó eső mellett többek között homokvihar vagy köd akadályozta a felkészülésüket a különböző teszthelyszíneken.
Néhány körrel a versenyszimulációjának vége előtt betért negyedik bokszkiállására. Pedig alaposan, 20 mért körösre elnyújtotta előző etapját a közepes keménységű gumikon. Köridejei:
1:29.147
A listavezető öt mért kört tett meg az imént, most visszatért a pályára. Button egy hosszabb etapon jár, zsinórban 10 kört nyomott le, majd a bokszban rövid kitérőt téve folytatta útját.
A képzeletbeli versenyen neki is négyszer kellett meglátogatnia a bokszot. Hamarosan ő is befejezi a szimulációt, várjuk, hogy összehasonlíthassuk Grosjeanéval...
Csak az első a mai napon. Van der Garde Caterhamje állt meg a 3-as kanyar előtt, miután a holland 1:26.177-re javította időeredményét ( a pozíciója változatlanul 12. maradt).
A szimulációjuk abból a szempontból hamis, hogy Grosjean három, Webber pedig csupán egyetlen fajta gumikeveréket használt - egy valódi nagydíj futamán kötelezően két keveréket kell használni, feltéve, ha nincs eső. Mielőtt Webber kiment a negyedik kiállására, kb. 8-9 másodperces hátrányban volt Grosjeanhoz képest, aki tehát visszaelőzte őt. A franciának ezután több körrel került sor az utolsó kerékcseréjére.
Öt perce maradt a csapatoknak az edzésre. Hülkenberg, Bottas, Sutil, Webber, Vergne és Chilton kihajtott a pályára.
Ahogy várható volt, már senki sem javított az utolsó percekben, néhány adattal gazdagodtak az utolsó percekben még köröző csapatok. Köszönjük a figyelmet, hamarosan bővítjük a cikket a nap eseményeinek összefoglalásával. Várjuk Önöket holnap is!
Fernando Alonso az élen fejezte be utolsó tesztnapját a héten, 27 ezredmásodpercre megközelítetve az idei barcelonai csúcsot, melyet Sergio Pérez állított fel szerdán a McLarennel. A Ferrari pilótájának a nap első fele volt a mozgalmasabb, ekkor több sprinttel fokozatosan egyre lentebb vitte a lécet, s végül a lágy gumikkal 1:21.875-nél állította meg a stoppert. Délután jobbára csak rövid etapokat teljesített, valamint egymás utáni bokszba be- és kivezető köröket ment, amivel a Ferrari többek között a hűtést ellenőrizte.
"Ma a gumikeverékek összehasonlítására koncentráltunk. A lágyakkal kezdtünk, majd átváltottunk a keményekre. A pálya hűvösebb volt, mint tegnap, főleg délelőtt, ami miatt nehezen tudtam megszokni az autót és megtalálni a tapadást" - mondta Alonso. "Most először különböző aerodinamikai konfigurációkat használtunk, variáltunk a beállításokkal is, illetve jobban megértettük a gumik viselkedését és elhasználódását. Minden egyes változtatásra úgy reagált az autó, ahogy vártam. Hasznosnak bizonyultak a különböző beállítások, ezáltal megértettük, milyen irányba kell elindulnunk jövő héten, amikor nagyobb hangsúlyt kap majd a teljesítmény." Pénteken Felipe Massa vezetheti a Ferrari autóját.
A többi csapat programja merőben eltérőnek bizonyult, ugyanis a mezőny nagy része bátran kísérletezett hosszú, akár 15 körnél is hosszabb etapokkal, és sor került az első versenyszimulációkra is.
Először Pastor Maldonado vágott neki egy ilyen műveletnek, és három kerékcserével teljesítette a távot. Ebédszünet után átadta a Williams FW35-öt csapattársának, Valtteri Bottasnak, aki hasonló programot követett, bár nem tudta végigvinni azt, ugyanis negyedórával a tesztnap vége előtt - a nap során egyébként egyetlen alkalommal - előkerültek a piros zászlók Giedo van der Garde megálló autója miatt. Ez Mark Webber versenyszimulációját is megakasztotta. A Lotus azonban szerencsésebb volt, Romain Grosjean még a megszakítás előtt be tudta fejezni a képzeletbeli futamot.
Azon ő tűnt favoritnak, ugyanis a bokszba be- és kivezető köröket, továbbá a bokszkiállások időtartamát - valamint az amúgy elkerülhetetlen tényezők, mint a forgalom hatását - nem számítva kb. 8-9 másodperccel járt Webber előtt, amikor egyenlő számú megtett körnél jártak, és az ausztrál kitért negyedik kerékcseréjére. Később Grosjeannak is be kellett iktatni egy negyedik bokszkiállást, de a piros zászló miatt nem derült ki, ezzel mennyit vesztett Webberhez képest. A versenyszimulációban egyébként mindketten csaltak annyiban, hogy nem két féle száraz pályás gumitípust használtak (Grosjean három, míg Webber egy fajta abroncsot használt). Maldonadónál mindketten lényegesen gyorsabbak voltak.
A tabella 2. helyét elfoglaló Saubernek is voltak hosszabb etapjai, délután Nico Hülkenberggel szemmel láthatóan összehasonlító teszteket végeztek különböző konfigurációkkal, amikor többször megismételtek egy tízkörös etapot. A versenyző, aki délelőtt futotta meg 1:22.160-as idejét, elégedett volt, csakúgy, mint a csapat vezető versenymérnöke. "Eleinte, amíg alacsony volt a hőmérséklet, adatokat gyűjtöttünk az új aerodinamikai alkatrészekről. Aztán, ezen a teszten először kipróbáltuk a Pirelli lágy gumijait, melyek jól működnek egy mért körön. Az erős gumikopás megnehezíti a tesztelést, de ez mindenki számára így van, szóval alkalmazkodnunk kell" - mondta Tom McCullough. "Nico és a mérnökök később remekül haladtak a beállításokkal." A Sauber Esteban Gutiérrezzel zárja a barcelonai tréningsorozatot.
Hülkenbergtől nem sokkal lemaradva Grosjean zárt, majd Nico Rosberg következett. A Mercedes pilótája délelőtt keveset gyakorolhatott egy művelet miatt, de később nagyjából behozta a lemaradást, és sok hosszú etapot ment, zömmel a közepes keménységű és a kemény abroncsokon. Mögötte a Williams két tagja, Maldonado és Bottas végzett.
Jenson Buttonnak a kemény gumin futott 1:22.840-es idejével nem volt baja, McLarenjével viszont már annál több. "Néha jónak tűnik az autó, néha nem" - közölte. "Időnként nem úgy működött, ahogy arra számítottunk." Button hetedik lett, mögötte a hosszabb kihagyás után a Force Indiházo visszatérő Adrian Sutil, Webber, valamint Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) zárt. Noha a Red Bull ezúttal sem villogott, Sebastian Vettel szerint az autójuk jobb, mint tavaly ilyenkor.
A Marussia újra megelőzte a Caterhamet, Max Chilton fél másodpercet vert van der Garde Caterhamjére, holott Chilton autóján hosszasan dolgoztak a szerelők, hogy egy tervezett szerviz keretében módosítsanak a felfüggesztésen. Kollégáikkal ellentétben mindkét versenyző az utolsó egy-két órában érte el a legjobb idejét.