Jelentősnek mondható növekedést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az építőiparban. Az évek óta súlyos gondokkal küzdő ágazatban a termelés februárban 7,2 százalékkal bővült az egy évvel korábbi teljesítményhez képest.
Ez a mutató tavaly csak júliusban és szeptemberben növekedett - mintegy 5-5 százalékkal - egyébként mindig csökkent, olykor 10 százalékot meghaladó mértékben is.
Az adatok értékelésénél ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a tavaly februári eredmény mélypont volt, vagyis a fejlődés kifejezetten alacsony bázishoz képest következett be. A növekedésben a KSH szerint fontos szerepet játszott az is, hogy februárban a napi átlagos középhőmérséklet 5,8 fokkal magasabb volt a tavalyinál, ami kedvezett az építőipari munkáknak.
Januárban és februárban az építőipar egy átlagos hónap termelésének csak mintegy 60 százalékát állítja elő. A szezonális kiigazítás után a termelés 2,3 százalékkal volt magasabb a januárinál, az év első két hónapjában pedig 1,6százalékkal nőtt az ágazat az egy évvel korábbi termelési adatokhoz viszonyítva.
A februárban kötött új szerződések volumene azonban 14,6 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A gyárépületekre kötött szerződéseknek köszönhetően ez a szegmens jól ment, volumene 26,5 százalékkal emelkedett, ám az egyéb építmények esetében egyharmaddal csökkent a szerződésállomány.