2005 után újra olyan elemzői tájékoztatót tartott a Samsung, ahol a vállalat topvezetői is részt vettek. Lee Sang Hoon pénzügyi igazgató ezen kijelentette, hogy a Samsung sokkal agresszívebben fog felvásárlási célpontok után kutatni a nemzetközi piacokon, mivel erőteljes terjeszkedéseket szeretne megvalósítani a kevésbé kulcsfontosságú üzletágakban is. A cég szerint ugyanis a fogyasztói-elektronikai iparág kezd telítetté válni, ezért szükség van újabb területek meghódítására is, hogy biztosítani tudják a további növekedést.
Ez viszont felerősítheti azokat a spekulációkat, hogy a Samsung számos neves technológiai cégre kivetheti a hálóját Ázsiában és a többi kontinensen egyaránt, így a Nokiára is. Egy finn hírportál éppen tegnap szellőztette meg, hogy a Samsung lehetséges felvásárlási célpontként jelölte meg a Nokia legfontosabb üzletágát, a Nokia Solutions and Networks-öt. Korábban pedig arról is pletykáltak, hogy a Samsung is érdeklődik a BlackBerry (vagy legalábbis értékes részei) iránt.
Lee elmondta azt is, hogy ebben az évben 14 milliárd dollárt fognak kutatásra és fejlesztésre költeni, és kiemelte, hogy 2010-ben csak 8 milliárd dollár volt ez az összeg. Ezen túl erre az évre 22,6 milliárd dolláros keretet határoztak meg a tőkekiadásokra, melyből 63 százalékot fel is használtak a harmadik év végére. Ez a 14 milliárd dolláros összeg nagyobb, mint a nagy versenytárs Sony teljes piaci értéke.
A pénzügyi igazgató szót ejtett az idei osztalékról is, eszerint a részvények árfolyamának egy százalékának megfelelő összegre emelik az egy részvényre jutó osztalékfizetést (osztalékhozamot) ebben az évben a tavalyi 0,6 százalékos szintről.
Az elemzők és a befektetők viszont nem elégedettek ezzel az emeléssel, mivel szerintük a cég eddig közel sem bánt bőkezűen a részvényeseivel, és a társaság óriási (50 milliárd dollárra rúgó) nettó készpénzállománya jóval nagyobb osztalékemelést is lehetővé tenne. Tavalyi rekordprofitjának csak 5,1 százalékát fizette ki osztalékként a Samsung 2012-ben, holott 2007-ben még a nyereség 15,8 százalékát juttatta vissza osztalék és sajátrészvény-visszavásárlások formájában a cég a részvényeseinek.
Lee elmondása szerint a következő években az osztalék-kifizetéseket egy kitűzött osztalékhozamhoz fogják igazítani, melyet három évente fognak felülvizsgálni. Ugyanakkor a jövőben is előnyben fogják részesíteni a különböző beruházások, kutatások és fejlesztések megvalósítását a részvényesi juttatásokkal szemben, mivel így kívánják biztosítani a vállalat növekedését.
Ennek nem örültek meg a befektetők, akiket az osztalékemelés híre sem tudott „meghatni”. Így a Samsung részvényei 2,3 százalékos mínuszban zártak ma.
Korábbi cikkek: