Beszólt az amerikai jegybank elnöke

Janett Yellen, az amerikai jegybank elnöke
Janett Yellen, az amerikai jegybank elnöke (Washington 2014. december 17.)
Vágólapra másolva!
A világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi asszonya már nem először adott hangot markáns véleményének. Janet Yellen FED-elnök drágának tartja a jelenlegi részvénypiaci árazásokat, derült ki Christine Lagarde-dal, az IMF vezérigazgatójával folytatott panelbeszélgetése során.
Vágólapra másolva!

Drágák a részvénypiacok

Rányomta a bélyeget a szerdai amerikai tőzsdei hangulatra Janet Yellen Fed-elnök azon kijelentése, hogy a részvények árazása jelenleg igen magasnak tekinthető. A nagyhatalmú elnökasszony Christine Lagarde-dal, az IMF vezérigazgatójával folytatott diskurzust egy szerdai washingtoni konferencián. A fenti kijelentése után azt is hozzátette, hogy a részvények árazása már nem tűnik olyan drágának, ha azokat az úgynevezett biztonságosnak tekintett eszközökkel, például az alacsony hozammal forgó kötvényekkel hasonlítjuk össze, bár még így is jelentős veszélyeket és kockázatokat hordoz magában a helyzet.

A Marketwatch írása egy kis statisztikát is mellékelt. Az S&P 500 részvényindex az elmúlt egy évben 12 százalékkal emelkedett, a 2009 március eleji mélyponthoz (670 pont körül) képest értéke több, mint megháromszorozódott (idén áprilisban már 2120 pontnál járt). Az amerikia jegybank 2008 vége óta tartja nullán az irányadó kamatrátát. Az S&P 500 index visszatekintő P/E rátája 20,4-es értéken van, ami ötéves csúcsnak felel meg.

S&P 500 index havi bontású árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Változóban a jegybank felelőssége

Yellen kiemelte, hogy a piacokkal kapcsolatos kijelentése hozzátartozik az amerikai jegybank megváltozóban lévő mandátumához, tudniillik a 2008-2009-es válság után figyelemmel kell követni a pénzügyi rendszert veszélyeztető folyamatokat, illetve arról nyílt kommunikációt folytatni. Állítása szerint jelenleg mérsékeltek az ilyen jellegű veszélyek.

Másrészről figyelmeztetett, hogy a hosszú lejáratú kötvények hozama jelenleg nagyon alacsony az mélyben lévő hozamprémiumoknak köszönhetően, de ez nagyon gyorsan megváltozhat. Kiemelte, hogy 2013-ban láthattunk már ilyet a "tapering" (eszközvásárlási programok fokozatos kivezetése) idejében.

Janet Yellen (FED) és Christine Lagarde (IMF) beszélgetése egy washingtoni konferencián (2015. május 6.) Forrás: Getty Images

Mikor jöhet a kamatemelés?

Ha konkrét időpont nem is hangzott el az amerikai jegybankelnök szájából, mégis kiemelte, hogy különös figyelmet fordítanak a FED-en belül a monetáris szigorítással kapcsolatos lépésekre és kommunikációra, mivel ilyenkor a prémiumok megugorhatnak, és a hosszabb lejáratú kötvények hozamai is jelentősen megemelkedhetnek. (Ráadásul ez akár negatív következményeket eredményezhet a részvénypiaci árazások tekintetében, nagyobb korrekciót, esést generálva - szerk.).

- állította Janet Yellen.

Tőkeáttétellel kapcsolatos aggodalmak

A FED-elnök szerint az elmúlt időszakban a tőkeáttétellel kombinált hitelezéssel kapcsolatos sztenderdek lazulása volt megfigyelhető, ami aggodalomra ad okot. Mégis úgy vélte, hogy a pénzügyi stabilitást veszélyeztető kockázatok jelenleg mérsékeltek, mivel nem látni a tőkeáttételek széles körű terjedését, illetve a hitelezés nagy megugrását, valamint nincsenek óriási átrendeződések a különböző futamidők között, amelyek mind egy formálódó buborék jegyei lennének - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!