A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban melegszik a levegő. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb 30 és 33 fok között alakul.
A napi középhőmérséklet csütörtökön még csak főként a nagyobb városok belvárosaiban haladja meg a 25 Celsius-fokot, de pénteken már az ország nagy részén is.
Emiatt Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést.
Pénteken elvétve zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket akár óránkénti 75 kilométeres erősségű szél, kisméretű jég is kísérhet. Néhol rövid idő alatt jelentős, akár 25 milliméternél is több csapadék is hullhat.
Heves zivatarnak viszont kicsi a valószínűsége.