A tragédiának nem volt előjele, mondta Bódis Zoltán igazgató a dehir.hu portálnak. Nem tapasztalták, hogy a két diák zárkózottabb, lehangoltabb lett volna, és az eredményeik sem romlottak.
Az iskolában a felekezeti lelkigondozás mellett iskolapszichológus segít a diákoknak, mondta az igazgató, és már az első, novemberi haláleset után elkezdték a krízis kezelését. A múlt heti, második tragédia után egy szülői értekezleten a családokat is bevonták ebbe a munkába.
Az intézmény külső szakemberek segítségét is kérte ahhoz, hogy az osztály és az egész iskolaközösség fel tudja dolgozni a két diák halálát.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!