A zöld-fehérek az elmúlt idényben történelmi győzelmet arattak, hiszen 21 pontos előnnyel zártak a tabella élén, e mellett pedig a Magyar Kupában sem találtak legyőzőre.
A keret összességében erősödött, ez még úgy is kijelenthető, hogy
a válogatott Nagy Ádám másfél millió euró ellenében az olasz élvonalban szereplő Bolognához szerződött,
hiszen sikerült megszerezni többek között a szintén válogatott, a fiatal középpályáshoz hasonlóan Eb-szereplő Lovrencsics Gergőt. Érkezett még a német Oliver Hüsing és az osztrák válogatott Marco Djuricin.
A Ferencváros, akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a Haladás ellen kezdi a bajnoki szezont, igaz, tavaly Szombathelyen találkozott a két csapat, és a fővárosiak 2-0-s sikerrel térhettek haza.
A Ferencváros első számú kihívója a tavalyi bajnok Videoton lehet: a fehérváriak az elmúlt idényben címvédőként csúnyán beragadtak a rajtnál, ez a francia Bernard Casoni állásába került, majd ideiglenesen Pető Tamás irányította az együttest, amely a szezont Horváth Ferenccel fejezte be végül a második helyen.
A Videoton élére nyáron a játékosként
a Manchester Unitedet is megjárt norvég Henning Berg került,
a keret pedig tovább erősödött, többet között a klub megszerezte a Debrecen válogatott erősségét, Bódi Ádámot, a Diósgyőr támadóját, Barczi Dávidot, illetve a korábbi szerb válogatott csatárt, Danko Lazovicot.
A fehérváriak vasárnap a Diósgyőrt fogadják Felcsúton. A borsodiak is új vezetőedzővel készülnek a találkozóra, Egervári Sándor a nyáron távozott posztjáról, az ex-szövetségi kapitányt pedig éppen a Videoton legutóbbi megmentője, Horváth Ferenc váltotta.
Szombaton két fővárosi rivális, az elmúlt idényben hatodik Újpest és a nyolcadik Honvéd találkozik egymással, a találkozó rendhagyó helyszíne az angyalföldi Illovszky Stadion lesz, mivel az átigazolásból kizárt, s így meggyengült lila-fehérek otthonát, a Szusza Ferenc Stadiont jelenleg felújítják.
A szombati harmadik mérkőzés a két újonc, a korábbi szövetségi kapitány Pintér Attila által irányított Mezőkövesd és a Gyirmót összecsapása lesz. Vasárnap a Videoton-DVTK találkozó mellett MTK-Vasas, és Debrecen-Paks mérkőzéseket rendeznek. Érdekesség, hogy az elmúlt idény zárófordulójában a Vasas ugyanebben a párosításban harcolta ki a bennmaradást azzal, hogy 2-0-ra győzött a kék-fehérek ellen Dunaújvárosban.
OTP Bank Liga, 1. forduló:
szombat:
Újpest FC - Budapest Honvéd, Illovszky Stadion 18.00, v.: Iványi
Mezőkövesd Zsóry FC - Gyirmót FC 18.00, v.: Vad II
Ferencváros - Szombathelyi-Swietelsky Haladás 20.30, v.: Solymosi
vasárnap:
MTK Budapest - Vasas, Dunaújváros 18.00, v.: Farkas Á.
Videoton FC - Diósgyőri VTK, Felcsút 18.00
DVSC-TEVA - Paksi FC 18.00, v.: Berke