Elon Musk, a Tesla alapító vezérigazgatója Németországban jelentette be az ügyletet, és egy sajtótájékoztatót is tartott, amelyen ismét elmondta, hogy gyárat akarnak építeni Európában. A Gigafactory 2 helyszínéről 2017-ben dönt a vállalat.
Korábban azt lehetett hallani, hogy
a térségünkből Magyarország és Szlovákia esélyes lehet a gyár elnyerésére,
nem véletlen, hogy a magyar kormány már 2015 óta lobbizik Kaliforniában a Teslánál, hogy mi legyünk a befutók.
A Panasonic-kal közösen finanszírozott, idén megnyitott nevadai Gigafactory-t eredetileg csak akkumulátorok készítésére tervezte a Tesla, de nemrég bejelentették, hogy hajtásláncok is készülnek majd itt. Az európai gyár még egy lépéssel tovább megy majd, mert
komplett autókat is össze fognak szerelni benne.
Jelenleg a Model 3 gyártásának előkészítése a Tesla legfontosabb feladata. A 2017 végén sorozatgyártásba kerülő, a jelenlegi modelleknél jóval olcsóbb autótól azt várja Musk, hogy cége forgalmát a jelenlegi évi 100 ezerről pár év alatt 5-600 ezer autóra növeli, így
a Tesla végre valódi tömeggyártóvá válhat.
A most felvásárolt német gyártásautomatizálási vállalat szaktudása kulcsfontosságú szerepet játszik majd az amerikai autógyártó globális kapacitásának növelésében.
„Magas technológiai színvonalú termékek tömeges gyártásához már olyan fejlett gyártástechnológiára van szükség, ami legalább akkora, vagy még nagyobb mérnöki figyelmet érdemel, mint maga a végtermék" - írja a Tesla közleménye, hozzátéve, hogy magas termelési volumeneknél pedig már magát a termelőüzemet is fejlett technológiai terméknek kell tekinteni.