A menekültek szempontjából teljesen érthető, hogy kiskorúnak akarják kiadni magukat, hiszen őket nem küldik vissza abba az országba, ahol először az unió területére léptek, és gyorsan utánuk utazhatnak a szüleik
– magyarázta a Kurier című osztrák lap.
A kiskorúakat egyébként lakóközösségekben helyezik el, s ha menekültstátszt kapnak Ausztriában, magukkal hozhatják a családjukat, 18 év alatti testvéreiket is.
Tavaly 42 ezernél is több menedékkérelem érkezett az osztrák hatóságokhoz, négyezret felnőtt nélkül érkező kiskorúak nyújtottak be. Közel ezer migránsról derült ki, hogy nem 18 év alatti.
A lap arról írt, a kormeghatározó vizsgálat törvényileg szabályozott, és 870 euróba kerül az államkassza terhére.
Ilyenkor a testfelépítést és a másodlagos nemi jellegeket vizsgálják, megnézik a fogakat, illetve röntgenezik a végtagokat, hogy kiderüljön: növésben vannak-e még a csontok.
Jogi következménye nincs annak, ha egy migráns hamis adatot ad meg magáról, viszont az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt azt szeretné, hogy az életkori adatok elhallgatása esetén is toloncolják ki a migránsokat az országból.
A belügyminisztérium szerint idén februárban 200, januárban 250 kiskorú menedékkérő nyújtott be kérelmet Ausztriában.