Nagy sikere volt Varsóban a magyar boroknak

Vágólapra másolva!
Hatalmas sikere volt Lengyelország fővárosában a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a szőlész-borász szakmai önkormányzat által megrendezett üzleti borbemutatónak. Az elmúlt évek Országos Borversenyének díjazottjai közül 26 pincészet mutatta be borait a közel 200 fős, főként kereskedőkből, újságírókból és sommelier-kből álló szakmai közönségnek. 
Vágólapra másolva!

– mondta Wojciech Bońkowski, Lengyelország vezető boros médiájának, a Winicjatywa.pl & Ferment-nek az igazgatója.

A rendezvény a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szervezte meg a 2016-ban elfogadott szőlő- és borágazati stratégia megvalósításának részeként. Az őszi prágai üzleti borkóstoló után ez volt a második ilyen rendezvény. A V4 országok tradicionális kiemelt export piacot jelentenek a magyar borok számára, amit az itt kiállító borászok is megerősítettek. A rendezvény lengyel látogatói meglepően jól ismerték a magyar borrégiókat és szőlőfajták, így az általános ismerkedés mellett sokan konkrét termékeket kerestek a portfóliójuk bővítéséhez.

A borászatok képviselői személyesen mutatták be a szakmai közönségnek a boraikat, emelett mesterkurzusok zajlottak.

Herczeg Ágnes nemzetközi borakadémikus és borszakértő mutatta be a sommelier-knek és az újságíróknak a magyar szőlőfajták és borvidékek sokszínűségét.

A rendezvény szakmai partnere és támogatója a Magyar Turisztikai Ügynökség volt.

A magyar borokat Herczeg Ágnes borszakértő mutatta be Varsóban Forrás: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

A varsói üzleti borbemutatón részt vett pincészetek: Bock Borászat, Borbély Családi Pincészet, Csányi Pincészet, Csendes Dűlő Szőlőbirtok, Etyeki Kúria Borgazdaság, Evinor - Simkó Pince, Gál Szőlőbirtok és Pincészet, Garamvári Szőlőbirtok, Grand Tokaj, Günzer Pincészet, Günzer Tamás Pincészete, Heimann Családi Birtok, IKON Borászat, Juhász Testvérek Pincészete, Kern - Bor és Pezsgőház, Kincsem Kastély Szőlőbirtok, Koch Borászat, Pendits Szőlőbirtok és Pincészet, Söptei Pincészet, Szőllősi Pincészet, Takler Borbirtok, Thummerer Vilmos, Tóth Ferenc Pincészet, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Winelife Borászat, Tornai Pincészet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!