Nem csak a 100. Fradi-góljának örülhetett Böde Pakson - videó

BÖDE Dániel
Diósgyőr, 2018. október 27. A gólszerző ferencvárosi Böde Dániel (b) és csapattársa, Davide Lanzafame a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában játszott Diósgyőri VTK - Ferencváros mérkőzésen a Diósgyőri Stadionban 2018. október 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 16. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Ferencváros könnyedén, 3-0-ra nyert a Paks otthonában. Az összecsapáson Böde Dániel a 100. gólját szerezte a Fradiban. 

A két csapat eddigi 22 bajnoki mérkőzésének mérlege kilenc-kilenc fővárosi siker és döntetlen mellett négy paksi győzelem. A Fradira nem várt egyébként sem könnyű kirándulás, mivel a Tolna megyeiek hazai pályán eddig csak egyszer, a címvédő Viditől kaptak ki ebben az idényben.

Az első tíz perc az ismerkedésről szólt, majd a 12. minutumban a Fradi kis híján a semmiből megszerezte a vezetést, de Leandro hiába emelt zseniálisan Fernando Gorriarán elé, a középpályás egy átvételt követően hétről nagyon gyengén a kapushoz lőtte a labdát.

A 16. percben azonban már összejött a vezetés a Ferencvárosnak a korábbi paksi közönségkedvenc, Böde Dániel találatával – ez volt a 100. gólja a Fradiban:

a támadó szép labdát kapott jobbról Varga Rolandtól – a labda még egy hazai fejen is megcsúszott –, majd 10 méterről nagy erővel a bal felsőbe lőtt.

A vendégek a folytatásban is maradtak támadásban, de nem igazán találták a rést a paksi védelmen, egészen a 26. percig, amikor egy pontrúgás hozott újabb találatot: Varga jobb oldali szögletét Abraham Frimpong csúsztatta meg középen, amely így

pont jó lett Miha Blazicnak, a szlovén védő az ötösről már nem hibázott fejjel.

A 33. percben a leshatárról kilépő Varga Roland került hatalmas ziccerbe, de inkább színezni akarta, és a cselt követően 15 méterről Rácz Gergő kezébe lőtte a labdát. A félidő hátralévő részében még Leandro veszélyeztetett szabadrúgásból, de újabb gól már nem esett, így kétgólos vendég előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A DVTK elleni kiesési focirangadó után is utolsó maradt a Haladás

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 16. fordulójában az egyaránt a kiesés ellen menekülő Haladás és Diósgyőr csatáján nem született döntés (1-1), a Kisvárda meglepetésre 1-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, az Újpest döntetlent játszott Mezőkövesden (0-0), míg a Debrecen fontos három pontot szerzett az MTK otthonában (0-1).

A második játékrész elején is a Ferencváros irányította a meccset,

viszont legalább a Paks is eljutott már az ellenfél kapujáig.

Az 50. percben például feljegyezhettük az első kapura lövését hazai oldalon, Bartha László 16 méterről tüzelt, de Dibusz Dénes védeni tudott, majd nem sokkal később Hahn János fejelt senkitől sem zavartatva, hat méterről kapu mellé.

A helyzetek felbátorították a Paksot, amely szépen lassan mezőnyben is a Ferencváros fölé kerekedett. Persze az már más kérdés, hogy mennyire volt ez a hazai csapat érdeme, vagy a fővárosi csapat adta át a területet az ellenfelének.

Böde Dániel (balra) a 100. gólja mellett csapata sima győzelmének is örülhetett Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

De ahogy ez ilyenkor lenni szokott, paksi oldalon kimaradtak a helyzetek,

az FTC viszont gyönyörű szabadrúgásgóllal növelte az előnyét a 68. percben: Varga Roland közel 30 méterről tekert a jobb sarokba.

A 77. percben Davide Lanzafame volt erőszakos, de hiába került nagy ziccerbe a szerelés után, 10 méterről Ráczba lőtte a labdát,

majd a másik oldalon Haraszti Zsolt rontott két méterről.

A találkozó hajrájára pedig már nem maradt nyitott kérdés, bár a Paks ment előre becsülettel a szépítő gólért, ez nem jött össze, így a Fradi 3-0-ra nyert Pakson, és nyolc pontra növelte az előnyét a vasárnap éppen egymás ellen pályára lépő Vidi és Honvéd duó előtt.

16GólDániel Böde
26GólMiha Blazic
51Sárga lapKristóf Papp
66Sárga lapAndras Vagi
66Sárga lapTamas Balo
67GólVarga Roland
69Sárga lapFernando Gorriaran
75Sárga lapZsolt Haraszti
Összeállítások
Paksi FC4-3-3
Ferencvárosi TC4-3-3
Football Pálya
31
Gergő
Rácz
23
Andras
Vagi
14
Andras
Fejes
5
Zsolt
Gévay
7
Tamas
Balo
21
Kristóf
Papp
17
Tamas
Egerszegi
26
Lajos
Bertus
10
Zsolt
Haraszti
9
János
Hahn
39
Laszlo
Bartha
90
Dénes
Dibusz
8
Lovrencsics
Gergő
25
Miha
Blazic
5
Abraham
Frimpong
26
Marcel
Heister
16
Leandro
De Almeida
18
Dávid
Sigér
27
Fernando
Gorriaran
97
Varga
Roland
13
Dániel
Böde
10
Davide
Lanzafame

Paksi FC

Kezdők
31Gergő Rácz
23Andras Vagi
66
14Andras Fejes
5Zsolt Gévay
7Tamas Balo
66
21Kristóf Papp
55
51
17Tamas Egerszegi
26Lajos Bertus
10Zsolt Haraszti
75
9János Hahn
83
39Laszlo Bartha
83
88Vilmos Borsos
8Tamas Kecskes
0Peter Horvath
16Mohamed Remili
0Robert Kovari
90Andras Simon
96Bence Lenzsér
Cserék

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
8Lovrencsics Gergő
25Miha Blazic
26
5Abraham Frimpong
26Marcel Heister
16Leandro De Almeida
80
18Dávid Sigér
27Fernando Gorriaran
75
69
97Varga Roland
67
13Dániel Böde
84
16
10Davide Lanzafame
31Adam Holczer
3Zsombor Takacs
7Kjartan Finnbogason
15Matias Ezequiel Rodriguez
17Kornel Csernik
23Lukács Bőle
51Andras Csonka
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!