A Honvéd és az Újpest 209. alkalommal csapott össze egymással, 102 újpesti és 57 kispesti győzelem mellett 49 döntetlen született a meccset megelőzően. A két csapat teljesen ellentétes formában várta a találkozót, mert amíg a harmadik kispestiek négy forduló óta nyeretlenek voltak, addig az ötödik lila-fehérek legutóbbi három bajnoki összecsapásukon nem kaptak ki, ráadásul múlt hétvégén bravúros győzelmet arattak a Vidi felett. A két gárdát ráadásul egyetlen pont választotta el a fordulót megelőzően egymástól a tabellán.
A találkozó első fél órája nem sok izgalmat hozott, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A Honvéd horvát játékosa, Dino Skvorc gondoskodott róla a 37. percben, hogy ne fulladjon teljes unalomba a meccs:
a védő sárga lappal a birtokában lépett oda teljesen feleslegesen Obinna Nwobodónak, így már az első félidőben mehetett zuhanyozni.
Ekkor azt lehetett várni, hogy az Újpest emberelőnyben átveszi a mérkőzés irányítását, ehhez képest a 41. percben Gazdag Dániel kilépése után a lila-fehér csapat kapusa Filip Pajovics egy ütemet késett, és elütötte a támadót. A megítélt büntetőt pedig
Holender Filip a kapu közepébe panenkázta.
Az Újpest nagy elánnal kezdte a második félidőt, és szinte azonnal egyenlíteni is tudott:
a 46. percben Georgi Beridze lőtt az ötösről a bal sarokba.
A 63. percben megszerezhette volna a vezetést is az Újpest, de Beridze a kapufát találta el 11 méterről, hiába tátongott üresen a hazai együttes kapuja.
Másodpercekkel később viszont már a kapufa sem mentette meg a Honvédot,
gyönyörű támadás végén Novothny Soma talált öt méterről a hálóba. Aki a 75. percben újabb gólt szerzett, viszont lesről tette, így a játékvezető jól döntött, amikor érvénytelenítette a találatot.
Sokáig úgy tűnt, hogy ezt nem fogja bánni az Újpest,
ám a 88. percben büntetett a Honvéd, ki más, mint a korábbi lila-fehér támadó, Tischler Patrik révén:
a kispesti játékos Nagy Gergő jobb oldali beadása után az ötösről a jobb alsó sarokba fejelt.
Újabb gól pedig már nem esett, így a Honvéd döntetlenre mentette az összecsapást, és a Debrecen telelhet a dobogón.
7Dino Skvorc |
42Filip Pajovic |
46Giorgi Beridze |
64Soma Novothny |
78Bojan Sankovic |
89Patrick Tischler |
90Benjamin Balazs |
Gróf
Batik
Kamber
Skvorc
Heffler
Hidi
Dániel
Nagy
Baráth
Ngog
Holender
Pajovic
Pauljevic
Litauszki
Ristevski
Balazs
Sankovic
Onovo
Nwobodo
Zsótér
Beridze
Novothny
Budapest Honvéd
99Dávid Gróf |
7Bence Batik |
24Djordje Kamber |
26Dino Skvorc 38 7 |
13Tibor Heffler |
5Patrik Hidi 70 |
6Gazdag Dániel 83 |
77Gergő Nagy |
36Botond Baráth |
89David Ngog 83 |
57Filip Holender 43 |
66Attila Berla |
21Fousseni Bamba |
22Milán Májer |
23Bence Zoltán Banó-Szabó |
25Ivan Lovric |
29Patrick Tischler 89 |
33Tonci Kukoc |
Újpest FC
1Filip Pajovic 42 |
49Branko Pauljevic |
5Róbert Litauszki |
4Kire Ristevski |
21Benjamin Balazs 90 |
18Bojan Sankovic 78 |
30Vincent Onovo |
6Obinna Nwobodo |
10Donát Zsótér 84 |
77Giorgi Beridze 89 46 |
86Soma Novothny 64 |
35Bence Gundel-Takacs |
14Alassane Diallo |
17Razvan Horj |
22David Mohl |
26Daniel Nagy |
31Rossy Kinkela |
99Dániel Lukács |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |