Hiába volt havas a pálya Pakson, az első félidőben szerencsére nem a küzdelem dominált, mindkét csapat megpróbált inkább a játékra koncentrálni, így sok helyzetet, izgalmas pillanatokat láthatott a közönség.
Az első gólra nem kellett sokáig várni, a 15. percben Szerhij Sesztakov szép jobb oldali beadása után
Tajti Mátyás tíz méterről a bal alsó sarokba fejelte a labdát.
Ám nem sokáig örülhetett a vendég együttes a vezetésnek, a 17. percben Mohamed Remili szabadrúgása után
Papp Kristóf középen a nagy tömörülésben 11 méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát.
Újabb két perccel később újra megszerezhette volna a vezetést a DVTK, de hiába ítélt jogtalanul tizenegyest Németh Ádám játékvezető – Fejes András a labdát pöckölte el Florent Hasani elől –,
Branko Mihajlovics büntetőjét hárította Rácz Gergő.
A paksiak edzője, Csertői Aurél pedig olyan hevesen reklamált, hogy a játékvezető a lelátóra küldte.
A folytatás is tartogatott még helyzeteket, ám újabb gól nem esett az első félidőben, így 1-1-es döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.
A második játékrész sem volt unalmas, sőt, a mindkét oldalon több elrontott lehetőség után a 63. percben ritkán látható jelenetsor játszódott le,
óriási potyagólt kapott a Paks kapusa:
Florent Hasani lőtt 30 méterről kapura, a nem túl életerős próbálkozást viszont Rácz egy kézzel próbálta kiütni, de a labda a kapujába hullott.
A 81. percben Fejes András fejesével egyenlíthetett volna a Paks, de hiába próbálkozhatott közelről a védő,
Bukrán Erik hatalmas bravúrral védeni tudott.
A hátralévő időben is mindent megtett az egyenlítésért a hazai együttes, ám ez nem sikerült, így a kiesés ellen menekülő DVTK nagyon fontos sikert aratott.
15Mátyás Tajti |
17Kristóf Papp |
45János Hahn |
53Barnabas Toth |
63Florent Hasani |
80Gábor Eperjesi |
84Andras Simon |
Rácz
Kovari
Lenzsér
Gévay
Fejes
Papp
Kecskes
Bartha
Remili
Bertus
Hahn
Bukrán
Brkovic
Karan
Tamás
Shestakov
Szabo
Márkvárt
Tajti
Juhar
Hasani
Mihajlovic
Paksi FC
31Gergő Rácz |
0Robert Kovari |
96Bence Lenzsér |
5Zsolt Gévay |
14Andras Fejes |
21Kristóf Papp 56 17 |
8Tamas Kecskes |
39Laszlo Bartha 79 |
16Mohamed Remili 64 |
26Lajos Bertus |
9János Hahn 45 |
0Gergely Nagy |
10Zsolt Haraszti |
12Richard Nagy |
0Peter Horvath |
17Tamas Egerszegi |
25Mate Berdo |
90Andras Simon 84 |
DVTK
1Erik Bukrán |
25Dusan Brkovic |
48Dejan Karan |
4Márk Tamás |
17Sergiy Shestakov 75 |
20Bence Szabo |
14Dávid Márkvárt |
6Mátyás Tajti 50 15 |
11Martin Juhar |
8Florent Hasani 90 63 |
91Branko Mihajlovic |
22Ivan Radoš |
9Patrik Bacsa |
15Barnabas Toth 53 |
18Borisz Tóth |
33Kristóf Polgár |
50Bence Bárdos |
94Gábor Eperjesi 80 |
Vereségével egyre nagyobb bajban a Haladás
A sereghajtó Szombathelyi Haladás 2-0-ra kikapott a vendég Debreceni VSC csapatától a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 18. fordulójának szombati játéknapján. A hajdúságiak sorozatban harmadik győzelmüket aratták, s feljöttek a harmadik helyre, míg a hazaiak négy mérkőzés óta nyeretlenek az NB I-ben, így hátrányuk nyolc pontra nőtt a bennmaradást jelentő helyen álló, tizedik Diósgyőrrel szemben.
Már az első percben büntetőhöz jutott a Haladás, de Gaál nemcsak a tizenegyest hagyta ki, hanem a kipattanót is, másodjára gyakorlatilag az üres kapu mellé lőtt. Ezt követően a Debrecen magához ragadta a kezdeményezést, Avdijaj ziccert is hibázott,
Bódi viszont szabadrúgásból gyönyörűen tekert a hazai kapuba, Király csak beleérni tudott a lövésbe.
A játékrész végén a hazaiak akarata érvényesült, a vendég hálóőr azonban bravúrral akadályozta meg az egyenlítést, és a szünet előtt a hajdúságiak még ziccert is hibáztak.
A második félidőben kissé lassabb tempóban folytatódott a játék,
a Loki azonban így is növelni tudta előnyét.
A Haladást kissé megtörte az újabb kapott gól, Királynak kellett védenie ahhoz, hogy ne nőjön tovább a különbség. Később már a vendégek sem erőltették a támadásokat, így kissé unalomba fulladt a találkozó. A hajrában még egy bravúrt bemutatott a debreceni hálóőr, majd a kiállítással végleg elszálltak a Haladás esélyei a pontszerzésre, és a szervezettebben és hatékonyabban futballozó debreceniek megérdemelten örülhettek a lefújáskor.
OTP Bank Liga, 18. forduló:
Szombathelyi Haladás-Debreceni VSC 0-2 (0-1)
Szombathely, 1220 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Bódi (14.), Szécsi (57.)
piros lap: Mészáros (89., Haladás)
sárga lap: Dausvili (23.), Tamás L. (43.), Németh Má. (45.), Bamgboye (76.), Mészáros (80., 89.), illetve Varga K. (56.)
Szombathelyi Haladás: Király - Habovda, Benes, Tamás L., Bosnjak - Mészáros, Dausvili (Priskin, a szünetben), Jagodics - Bamgboye, Gaál (Ofosu, 69.), Németh Má. (Grumic, a szünetben)
Debreceni VSC: Nagy S. - Kinyik, Pávkovics (Jovanovic, 30.), Szatmári Cs., Ferenczi - Bódi, Haris, Kusnyír, Varga K. (Könyves, 87.) - Szécsi (Takács T., 89.), Avdijaj
A Puskás Knezevic duplájával győzött
A Puskás Akadémia Josip Knezevic kilenc perc alatt lőtt két góljával legyőzte a vendég Mezőkövesdet szombaton, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.
Intenzív hóesésben, de kiváló talajú pályán kezdődött a találkozó. A hazaiak kispadján az előző forduló után menesztett Benczés Miklós helyett a klubigazgató, Komjáti András ült.
Az első húsz percben két komolyabb helyzetet láthattak a nézők: előbb Szappanos Péter rossz előreívelését Hegedűs János a felezővonal közeléből emelte az üres kapura, de a visszafutó kapus ki tudta öklözni a labdát a gólvonalról, majd Stefan Drazic ziccerét védte Branislav Danilovic. A folytatásban fölénybe került a Mezőkövesd, több lehetőséget alakítottak ki a felcsúti kapu előtt, és Szakály Dénes lesgóljánál, valamint Drazic kapufájánál közel jártak a vezetés megszerzéséhez. A Puskás Akadémia jórészt a védekezéssel volt elfoglalva, szórványos támadásaikban semmiféle veszély nem volt.
Fordulást követően feljebb kapcsolt a felcsúti gárda, és Josip Knezevic találatával megszerezte a vezetést.
A Mezőkövesd támadni kezdett az egyenlítésért, és ez lett a veszte, mert egy gyors hazai ellentámadás végén
büntetőhöz jutott a Puskás Akadémia, Knezevic pedig nem hibázott.
A mérkőzés végén a vendégek nagy energiákat mozgósítottak a szépítésért, de nem jártak sikerrel.
OTP Bank Liga, 18. forduló:
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd 2-0 (0-0)
Felcsút, 418 néző, v: Pintér Cs.
gólszerző: Knezevic (60., 69.)
sárga lap: Varga J. (40.), Urblík (79.), illetve Farkas D. (24.), Szeles (61.), Vadnai (68.)
Puskás: Danilovic - Szolnoki, Hegedűs J., Poór, Trajkovski - Urblík, Varga J. - Kiss T., Knezevic (Mioc 83.), Radó (Latifi 56.) - Arabuli (Heris 93.)
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Szalai A., Vadnai - Szeles, Mevoungou (Katanec 84.), Mesi, Szakály D., Vajda S. - Drazic (Varjas 91.)
Továbbra is jól megy a Kisvárdának az MTK ellen
A Kisvárda 1-0-ra nyert szombaton az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában. A hazaiaknak ez volt a negyedik győzelme az idényben. A fővárosi csapatot idegenben is megverték, akárcsak az előző szezonban a másodosztályban oda-vissza.
Sűrű havazásban zajlott a játék, így a mérkőzés előtt és a szünetben is takarítani kellett a pályát, hogy látszódjanak a vonalak. Az első félidő első felében az MTK futballozott mezőnyfölényben, de nem tudott helyzetet kialakítani. A Kisvárdának viszont a folytatásban akadtak gólszerzési lehetőségei, a legnagyobb esély Sassá előtt adódott, közeli fejesét azonban Kicsak bravúrral védte.
A csúszós talajon a játékosoknak nehézséget okozott, hogy stabilan talpon maradjanak, nehéz volt lendületet venni, megindulni, megállni. A szünet után megint az MTK kezdett lendületesebben, a 60. perc környékén kétszer is közel állt a gólszerzéshez, de a győzelmet érő találatot
mégis a hazai együttes szerezte meg: a lefejelt labdával a 76. percben jó ütemben lépett ki Ilic, és higgadtan helyezett a kapuba.
A folytatásban a Kisvárda előnye őrzésére törekedett. A győzelem ellenére a hazai csapat maradt az utolsó előtti helyen.
OTP Bank Liga, 18. forduló:
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 1-0 (0-0)
Kisvárda, 1174 néző, v: Radványi
gólszerző: Ilic (76.)
sárga lap: Lucas (45+1.), illetve Pintér Á. (16.), Lencse (81.)
Kisvárda: Felipe - Melnik, Ene, Vári, Beriosz - Lucas, Karaszjuk - Ilic (Negrut, 93.), Milevszkij (Gosztonyi, 81.), Sassá (Protic, 90.) - Horváth Z.
MTK: Kicsak - Katona (Kulcsár, 86.), Baki, Pintér Á., Szelin - Vass - Gera D. (Farkas B., 76.), Vogyicska (Lencse, 79.), Bognár I., Schäfer - Torghelle
További részletek hamarosan!
OTP Bank Liga, 18. forduló:
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (0-0)
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 1-0 (0-0)
Paksi FC-Diósgyőri VTK 1-2 (1-1)
Szombathelyi Haladás-Debreceni VSC 0-2 (0-1)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |