Peter Zhura egy másik síelő talált rá az akadémia sípályáján február 23-án. Azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy gerincvelője súlyosan sérült. Három nappal később kómába esett, és az orvosok agyhalottnak nyilvánították.
A fiú Kaliforniában élő szülei, Yongmin és Monica Zhu azzal a kéréssel fordultak a bírósághoz, hogy engedélyezzék, hogy a kórházban spermát vegyenek a fiuktól, és így fennmaradhasson a családi vérvonal.
A szülők szerint fiuk mindig is egy farmon kívánt élni, lovakat akart tenyészteni, és sok gyermeket szeretett volna.
Peter egyébként a család egyetlen fiúgyermeke volt.
Kínában élő nagybátyjainak a „Kína egy gyermek” politikája miatt csak egy-egy lányuk van.
Ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy teljesítsük Peter óhaját, és megőrizzük örökségét, az emlékét
– idézte a szülők érvelését az egyik amerikai hírtelevízió. A westchesteri orvosközpont hajlandó volt teljesíteni a szülők kérését, de csak bírói engedéllyel. A kórház ugyanakkor kikötötte, hogy a fiút csak egy hétig hajlandóak mesterségesen életben tartani.
Ezért a szülőket nagyon szorította a határidő, ám a New York-i Legfelső Bíróság bírája, John Colangelo két óra mérlegelés után megadta az ideiglenes engedélyt.
A bírói döntés értelmében spermabankban, vagy a család által választott más hasonló intézményben kell őrizni a spermát mindaddig, amíg a bíróság nem hozza meg a végső döntést az ügyben.
A reprodukciós egészséggel foglalkozó amerikai orvostársaság tavaly etikai állásfoglalást adott ki az ilyen esetekre. Véleményük szerint a procedúra csak akkor indokolt, ha írásos dokumentum igazolja, hogy az elhunytnak ez volt az akarata. Ennek hiányában, és ha az elhunytnak nincs őt túlélő házastársa, a testület szerint aggályos az ilyen eljárás. A Zhu család ügyvédje érvelésében emlékeztetett arra, hogy
2007-ben egy iowai bíróság egy motorbalesetben elhunyt férfi szüleinek is engedélyezte a spermalevételt későbbi mesterséges megtermékenyítés céljából.