„Egészen hihetetlen, hogy ilyen régóta a klubnál dolgozom.
Amikor megérkeztem Újpestre, nem gondoltam, hogy hat évvel később is én irányítom a csapatot.
Ám igyekszem nem morfondírozni ezen, végzem a munkám, hogy sikeresek legyünk" – mondta a Blikknek az újpesti edző.
„Büszkévé és boldoggá tesz, hogy a labdarúgással foglalkozhatok, a sportággal, amelyet imádok, ez a legfőbb motivációm. Akinek az a munkája, amit szeret csinálni, tele van energiával, mindez rám is igaz. Nincs különösebb titkom, mindennap a maximumra törekszem" – tette hozzá Vignjevics.
Arra a kérdésre, hogy a Fradi és a Vidi jóval nagyobb költségvetéssel dolgozhat, így nincs könnyű helyzetben az Újpest, a szerb edző elmondta, esze ágában sincs panaszkodni emiatt.
Nem keresek kifogásokat, mert más klubnak több pénze van. Már csak azért sem, mert bízom a játékosaimban,
úgy tekintek rájuk, hogy legalább annyira jók, mint a Vidi és a Fradi focistái. Motiváltak, a legjobb teljesítményt akarják nyújtani, és szeretnék legyőzni a riválisokat. Nemcsak rajtuk, rajtunk is nagy a nyomás, hogy eredményesek legyünk".
A Magyar Kupát már kétszer elhódította a csapattal, s bajnoki harmadik hellyel is büszkélkedhet. Az újpesti drukkerek azonban 1998 óta hiába várnak az újabb NB I-es aranyéremre.
„Álomszerű lenne, és természetesen
mindent el is követünk annak érdekében, hogy már a következő szezon végén bajnokok legyünk. Nagyon nehéz megszerezni az első helyet, de hiszünk magunkban.
Az a célunk, hogy trófeával zárjuk a szezont" – tette hozzá.
Az interjúban szóba kerültek a szurkolók, na meg a címercsere is. Ezzel kapcsolatban Vignjevics elmondta, nagyon sokat köszönhetnek a drukkereiknek, akik mindig fantasztikusan biztatják őket, a szurkolótáborunk a csapat tizenkettedik játékosa. Ezt pedig nem csak udvariasságból mondja, tényleg így is gondolja. Hozzátette,
úgy érzi, jó a kapcsolata a fanatikusokkal.
A címerügyet nagyon sajnálom, ez olyan téma, amelybe sajnos nincs beleszólásom,
de bízom benne, hogy a lehető leghamarabb megoldódik a probléma. Mert csak együtt lehetünk sikeresek" – mondta a szerb tréner.
Vignjevics elmondta, bár
vannak ajánlatai külföldi csapatoktól, nem szeretné elhagyni az Újpestet.
„A családom remekül érzi magát Magyarországon, a lányom most kezdi majd az általános iskolát, Budapest tényleg a második otthonunkká vált. Újpesten képzelem el a folytatást" – árulta el az edző.