A 22 éves, 184 cm magas játékos az előző szezonban a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét erősítette, 26 meccsen hét gólt szerzett, és kiosztott négy gólpasszt.
A korábbi korosztályos válogatott futballista a 17-es számú mezt kapta Újpesten.
Szezon végén több megkeresésem is volt, de nekem rendkívül tetszett, amit Újpesten hallottam, és nagyon szívesen jöttem ide egy ilyen gazdag múlttal rendelkező klubhoz, amivel mindig is szimpatizáltam.
Szeretném itt felépíteni magam, fontos lenne, hogy a csapat is, és a szurkolók is elfogadjanak, és hogy jól szerepeljünk. Igazán kiemelkedő futballisták játszottak a negyedik kerületben, azon leszek, hogy én is letegyem itt a névjegyem" – mondta Koszta Márk, aki 2017 nyarán igazolt Mezőkövesdre, miután a Honvéd megnyerte fennállása 14. bajnoki címét.
Koszta alapember volt Marco Rossi bajnokcsapatában.
A 2016/17-es szezonban 31 meccsen lépett pályára, hat gólt szerzett, és hét gólpasszt adott, főszerepet vállalva a bajnoki cím megszerzéséből.
Szintén az Újpesthez kapcsolódó hír, hogy a 2017-ben igazolt Nagy Dániel Mezőkövesden folytatja a pályafutását. A 28 éves középpályás – aki korábban a Fradiban is megfordult – két szezon alatt 63 meccsen játszott a lila-fehéreknél, 15 gólt szerzett, és 7 gólpasszt adott.
„Köszönöm, hogy két, sikeres éven át az Újpest színeiben szerepelhettem. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, és sokat fejlődtem, tanultam.
Köszönöm a szurkolóknak, hogy támogattak és befogadtak, annak ellenére, hogy a fővárosi rivális csapatnál is megfordultam.
Mindig mosolyogva fogok visszatekinteni a lila-fehér éveimre! Sikerekben gazdag szezont kívánok" – mondta a kétszeres válogatott Nagy Dániel, aki Bernd Storck kapitánykodása alatt, 2017 októberében mutatkozott be a nemzeti csapatban.