A Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében kettős győzelemmel jutott túl a bolgár Ludogorecen. A bolgár bajnok az egyik legerősebb ellenfél volt, azok közül a csapatok közül, amelyiket a magyar bajnok megkaphatta.
A második körben a máltai Valletta FC következik. Papíron, de csakis papíron ez könnyebb párharcnak tűnik az első körnél. A máltaiak a luxemburgi bajnokot, a tavaly az Európa Liga főtábláján játszó Dudelange-ot verték ki.
A harmadik selejtezőkör sorsolása július 23-án kedden lesz. Az biztos, hogy a Fradi az úgynevezett bajnoki ágon szerepel, tehát csak bajnokcsapattal találkozhat. Nézzük, kikkel.
Természetesen ennek a hat csapatnak még le kell játszania a második selejtezőkört és egyáltalán nem biztos, hogy mind a hat továbbjut. A felsorolt hat együttes a második selejtezőben a következő csapatokat kapta ellenfélnek
Tehát ezek közül az együttesek közül jöhet ellenfél a Fradinak, ha kiveri a máltai FC Vallettát.