Több szempontból is történelmi kedd este jöhet el az Üllői úton
A Ferencváros július 10-én kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezősorozatában, eddig öt meccsen van túl, de még mindig veretlen. Sorrendben eddig így alakultak a zöld-fehérek meccsei:
Ezzel a Ferencváros már most klubrekordot döntött. A magyar bajnok még soha nem kezdett ilyen jól a BEK illetve BL küzdelmeiben. Az 1965/66-os BEK-idényben indult a Fradi négy veretlen meccsel (akkor az izlandi Keflavik és a görög Panatinaikosz ellen jött össze a 3 győzelem és 1 döntetlen),
miközben Zágrábban már az ötödiket is veretlenül vívta meg ebben az idényben Szergej Rebrov csapata,
de itt persze már senki nem szeretne megtorpanni.
A Fradi két bravúrgyőzelemmel kezdett a bolgár bajnok, rendszeres csoportkörös Ludogorec ellen. Az első meccs után sem gondolták sokan, hogy a Fradi lesz a továbbjutó, de a bolgárok talán kicsit lenézték az ellenfelüket, és ez lett a vesztük. Tegyük hozzá, hogy a Zágrábban elért 1-1-es bravúrdöntetlen ellenére a két Ludogorec-meccs volt a csúcs az eddigi menetelésben. Szergej Rebrov vezetőedző szinte tökéletes taktikát dolgozott ki erre a pároscsatára.
A Fradi olvasta a bolgár bajnok játékát, amely a 180 perc alatt egyszer sem állt továbbjutásra.
Ez pedig óriási dolog volt, mert az első körben a Fradi a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a selejtezőben.
A bolgárok kiverése után a Ferencváros kiemeltként kaphatta meg a máltai bajnokot, ez a párharc azért könnyebben volt hozható, mint a Ludogorec elleni, már az első, hazai meccsen eldőlhetett volna a továbbjutás.
Máltán kicsit szenvedve hozta a kötelezőt, azaz a továbbjutást a Ferencváros,
majd következett a zágrábi múlt heti meccs. Ez az egyik megközelítés. A másik, hogy a Fradi csak annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül szükséges. A máltai gól után (amely tizenegyesből esett) sorra jöttek a Fradi-helyzetek, érezni lehetett, hogy egyetlen vendéggól minden kérdést eldönt. Így is történt. Magyar csapattól ritkán láthatunk olyan játékot, amely Vallettán a Fradit jellemezte. A nagy nyugati sztárcsapatok szoktak idegenben olyan meccseket játszani, amelyeken a minimálisabbnál is minimálisabb teljesítménnyel rukkolnak elő. Ez főleg a Bajnokok Ligája, vagy az Európa-liga csoportkörének végén szokott előfordulni, amikor
egy már továbbjutó csapatot Donyeckbe, Moszkvába, vagy más olyan helyekre szólít a sorsolás, ahol a fogadó csapat szinte kilátástalan helyzetben van.
Megúszni a meccset sérülés, sárga lapok, kiállítás nélkül - ez ilyenkor a minimális cél. És ennek szellemében hozta le a Fradi a máltai meccset.
A harmadik körben nem a Dinamo volt a legjobb csapat a lehetséges ellenfelek közül, de az biztos, hogy
az eddigi három ellenfél közül a horvát a legerősebb.
Az első meccsen nekiesett ellenfelének a Zagreb, gyorsan gólt is szerzett a Dinamo, de nem sikerült összeroppantani a Ferencvárost, sőt, ahogy a meccs után a sajtóteremben a két edző is megjegyezte, a horvát csapat érthetetlenül visszaengedte a meccsbe a Ferencvárost, amely egyre bátrabban focizott, a második félidőben pedig megszerezte a nagyon fontos, idegenben lőtt gólt.
Nem túlzás, kitört a fociláz a Groupama Arénában, ami nem csoda, ha az elmúlt évek sikertelen nemzetközi szerepléseit vesszük. A Fradi BL-meccsein eddig már két alkalommal szinte teljesen megtelt a stadion, az pedig már az első meccs előtt biztos volt, hogy a Dinamo ellen telt ház lesz az Üllői úton.
Az biztos, hogy az esetleges csoportkörben, sőt, már kedd este is Davide Lanzafame nélkül küzd majd a Ferencváros, ugyanis az olasz támadó visszatért Kispestre. Ebből arra lehet következtetni, hogy a frissen igazolt
norvég gólkirály, Franck Boli már bevethető lesz a Dinamo elleni második meccsen,
ő az elsőn még keretben sem volt, viszont Lanzafame csereként pályára lépett.
A csatársorban tehát Boli és Szihnyevics maradt, valamint Priskin Tamás. A brazil Isael egyelőre sérüléssel bajlódik, de a jelek szerint Rebrov ezzel a négyessel képzeli majd el a szezont, ami a csatárokat illeti.
Lanzafame népszerű tagja volt a csapatnak a társak és a szurkolók körében is, de reméljük, hogy ez a közjáték nem zavarja meg a felkészülést, és biztosak vagyunk benne, hogy a Fradi ugyanúgy csapatként küzd majd a nagy célért, azaz a csoportkörös szerepésért, mint tette azt a Ludogorec ellen vagy egy hete Zágrábban.
Szergej Rebrov a hétfői sajtótájékoztatón természetesen kapott kérdést a távozó Davide Lanzafaméval kapcsolatban is, de szerinte ez nem fogja megzavarni a csapatot.
Egy klubnál a játékosok jönnek-mennek, ez egy normális folyamat. Mi csak a keddi meccsre koncentrálunk, csak ezzel foglalkozunk" -
mondta Rebrov.
A Ferencváros szombaton megkezdi szereplését az NB I-ben is, két halasztott meccs után az újonc Kaposvárt fogadja majd a címvédő.
Az megint egy fontos kérdés, hogy mikor pótolja majd a Fradi a két halasztott meccsét,
pláne, ha sikerül valamelyik csoportkört megcsípni majd úgy, hogy decemberben és januárban is lesznek bajnokik, és akkor ott van még a Magyar Kupa is, de majd ezt az MLSZ megoldja.
Mindenestre az őszi program - ha ebben benne lesz a BL, vagy az EL-csoportkör - eléggé kisámfázottnak tűnik.
Ne feledjük, hogy az NB I-es fordulók mellett a Magyar Kupában is játszanak majd a csapatok, a magyar válogatottra pedig szeptemberben és novemberben összesen 4 Eb-selejtező és 2 barátságos meccs vár.
A horvát újságírók egyébként hétfő este erről, azaz a meccsek halasztásáról is kérdezték az ukrán edzőt.
"Ha van erre lehetőségünk, miért ne éltünk volna vele? Játszattunk volna heti két meccset, de a bajnokságot is meg szeretnénk nyerni, és a csoportkörért is mindent megteszünk.
Nekünk nincs 22-24 játékosunk mint a Dinamónak, nem tudunk olyan erős csapatot kiállítani, mint ők a bajnokikon. Minden lehetőséget megadok a játékosoknak, ha pihenőre van szükségük, akkor a pihenőt."
A továbbjutó csapat a BL-selejtező negyedik fordulójában a norvég Rosenborggal vagy a szlovén NK Mariborral találkozik, és amennyiben ismét sikerrel jár, a csoportkörbe kerül, búcsúja esetén pedig az Európa-liga főtábláján folytathatja nemzetközi szereplését.
A FTC és a Dinamo párharcának vesztese az Európa-liga-selejtező negyedik körébe kerül, és az izraeli Makkabi Tel-Aviv vagy a litván FK Suduva lesz az ellenfele.
A Rosenborg 3-1-re nyert Szlovéniában, a Suduva pedig 2-1-re győzött Izraelben az első meccsen.
A Ferencváros-Dinamo Zagreb meccset kedd este 20.00 órától rendezik a Groupama Arénában. A mérkőzést az Origo is közvetíti.