Szinte végig emberhátrányban focizva verte a Diósgyőrt a Ferencváros

Budapest, 2019. augusztus 29. Nguen Tokmac, Ihor Kharatin és Mikalai Sihnevich (b-j) örül a harmadik gólnak a labdarúgó Európa-liga 4. fordulójában játszott Ferencváros-FK Suduva (litván) visszavágó mérkőzésen a Groupama Arénában 2019. augusztus 29-én. A Ferencváros 4-2-re győzött. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Először lépett pályára a Ferencváros az NB I-ben azóta, hogy csütörtökön bebiztosította a helyét az Európa-liga főtábláján. A zöld-fehérek egy győzelem és egy vereség után a Diósgyőrt fogadták a harmadik meccsükön, és emberhátrányban is begyűjtötték a három pontot.

Szergej Rebrov ezúttal is változtatott a csütörtöki csapathoz képest, de nem forgatta fel annyira a kezdőt, mint tette azt egy hete a Puskás Akadémia elleni vereség előtt.

A Diósgyőr ellen a Dibusz – Botka, Blazic, Dvali, Civic – Sigér, Ihnatenko – Bőle, Isael, Zubkov – Szihnyevics tizenegy kezdett.

A Ferencvárosé volt az első helyzet, Zubkov a kapufát találta el, de a kipattanó után a brazil Isael megtaposta a földre került Vági Andrást, amiért Bognár Tamás azonnal kiállította a Fradi játékosát.

Vágit az eset után le is kellett cserélni, Polgár Kristóf érkezett a helyére, aki a 25. percben a tizenhatoson belül rúgta fel Botka Endrét, amiért tizenegyest kapott a Fradi.

A labda mögé Bőle Lukács állt, de Danilovic érezte az irányt, kivédte a büntetőt.

A 37. percben szerezte meg a vezetést a tíz emberrel küzdő Ferencváros, Eldar Civic keresztbe lőtt labdájára érkezett Nyikolaj Szihnyevics, aki közelről a kapuba lőtt.

A második félidőben már néha úgy tűnt, mintha nem a Fradi lenne emberelőnyben, de a Diósgyőr rövid időre is maximum egyenrangú ellenfele tudott csak lenni a címvédőnek. Jellemző adat, hogy a 7. perctől emberelőnyben szereplő DVTK kétszer találta el Dibusz Dénes kapuját.

A második félidőben a Fradi kicsit visszább vett a tempóból, de Zubkov és Bőle révén volt egy-egy veszélyesebb helyzete.

A 85. percben egyenlíthetett volna a Diósgyőr, de Tóth Barnabás lövésébe Ihnatenko tette bele a lábát, majd nem sokkal később Brkovic fejelt kapu mellé egy szögletet követően.

A Fradi három meccset lejátszva a hetedik, a DVTK az utolsó helyen áll.

A meccs után Isael elnézést kért Vági Andrástól.

"Nagyon sajnálom, ami történt. Nem volt semmilyen szándékosság a mozdulatban. Nem vagyok agresszív játékos, főleg nem olyan, aki sérülést akarna okozni. Ezúton is szeretnék elnézést kérni a Diósgyőr játékosától, Vági Andrástól. Remélem, mielőbb újra pályára léphet. Tényleg nagyon bánom a történteket" - nyilatkozta Isael a Fradi Médiának.

Ferencváros-Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 8055 néző, v.: Bognár
gólszerző: Szihnyevics (37.)
piros lap: Isael (7.)
sárga lap: Zubkov (31.), Botka (55.), Bőle (59.), illetve Tamás M. (31.), Sesztakov (58.), Tabakovic (80.)

Ferencváros: Dibusz - Botka, Blazic, Dvali, Civic - Sigér (Haratin, 86.), Ihnatenko - Isael, Bőle (Varga R., 79.), Zubkov (Frimpong, 91.) - Szihnyevics

Diósgyőri VTK: Danilovic - Sesztakov, Brkovic, Karan, Tamás M., Vági (Polgár, 10.) - Hasani (Korbély, 89.), Márkvárt, Szabó B. (Tóth B., 65.) - Prosser, Tabakovic

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!