Vágólapra másolva!
A világ egyik legnépesebb városában lép pályára a Ferencváros az Európa-ligában. A CSZKA Moszkva elleni kupameccs kis túlzással fel sem tűnik senkinek egy ekkora metropoliszban. Moszkvában minden fejlődik, de a Vörös téren továbbra is katonák gyakorlatoznak.

Munkatársunk helyszíni jelentése Moszkvából.

A Ferencváros a nemzeti ünnepen, október 23-án éppen a korábbi elnyomó hatalom fővárosa, Moszkva felé vette az irányt. A két és fél órás repülést legalább ilyen hosszú procedúra követte az útlevelek alapos átvizsgálásával, és a moszkvai dugó megismerésével. A reptér és a szálloda közötti, nagyjából 40 kilométeres távot még rendőri felvezetéssel is majdnem két óra alatt tette meg a csapatbusz.

Moszkvának minimum két, de inkább még több arca van. A hatalmas metropolisz soksávos útjain szinte állandóan dugó van. A kocsik között megtaláljuk a lehető legdrágább modellek mellett a régi Ladákat is, és ahogy a külváros felől a centrum felé közeledünk, egyre inkább a felhőkarcolók és a luxus váltja fel a panelrengeteget.

Moszkvát egyébként úgy kell elképzelni, mint mondjuk, Budapestet csak az arányokat szorozzuk meg sokkal. Itt is vannak panelek, de sokkal magasabbak és sokkal szélesebbek. Az utakra ugyanez igaz. Képzeljük el a legnagyobb budapesti forgalmat, mondjuk, reggeltől késő estig, és mindezt akár kétszer hat-hét sávos utakon. Aki az otthoni dugóban bosszankodik, az próbáljon meg egyszer vezetni a moszkvai belvárosban, hamarosan átértékeli majd a viszonyokat.

Jellemző moszkvai látkép: soksávos utak, kocsikkal és hatalmas épületekkel Forrás: Origo

Moszkvában egyes becslések szerint már 17 millióan laknak, nem csoda, hogy a föld alatt próbálnak a legtöbben közlekedni, elképesztően sokan használják a 14 metróvonalat, és folyamatosan bővítik a hálózatot, de egyébként is jellemző a daruk látványa a belvárosban, folyamatosan építik, fejlesztik a várost, ami az egész bolygó egyik legnagyobb metropolisza.

A metrómegállókat hatalmas épületek jelzik, impozáns megállókat építettek a helyiek, és aki már utazott metrón Budapesten, annak a régi szovjet metrókocsik is ismerősek lesznek. A metró itt érzésre sokkal gyorsabban megy és egy-egy megálló között akár ötpercnyi utazás is eltelhet.

A megállókban egyébként mindenhol fémkapukon kell átmenni, de a nagyobb tereken, áruházaknál is megszokott látvány a fémdetektor. Ez amúgy kicsit sem zavaró, nem tartanak fel senkit ok nélkül, pillanatok alatt át lehet jutni a kapukon.

Nem könnyű eltéveszteni a metrómegállókat, ez a Ferencváros szállodájából is látható Dinamo megálló, a Dinamo Moszkva stadionjával Forrás: Origo

A sok új mellett természetesen helye van a réginek is, ma is a város elsőszámú jelképe a Vörös tér a Boldog Vazul-székesegyházzal, a Kremllel és természetesen a Lenin Mauzóleummal. A mauzóleum előtt gyorsan haladt a sor, mi is megcsodálhattuk a Szovjetunió egykori vezetőjének holttestét, ami kissé bizarr, de a mai napig elképesztően népszerű "látványosság". A mauzóleumba zsebre tett kézzel is tilos a bemenet, bent katonák vigyázzák az elvtársat, és rendre csendre intik a bámészkodókat.

Itt nyugszik Lenin, bent természetesen szigorúan tilos fotózni Forrás: Origo

A Vörös tér környékén rengeteg a turista, de még mindig szellősebb a hatalmas tér, mint a belváros útjai. A tér melletti híres Gum áruházban minden világmárka árulja a divatos cikkeit, a környéken természetesen luxuskocsik parkolnak, bent pedig dekoratív orosz hölgyek költik kötegszámra az orosz rubelt.

A Terminátor is megérkezett a Vörös térre Forrás: Origo

A teret egyébként délután 1 óra körül lezárták és teljesen kiürítették. A turisták helyét katonai alakulatok vették át, akik fel-alá masíroztak a téren, lehet, hogy már a november 4-i felvonulásra készülve.

Katonák a Vörös téren, háttérben a Kreml, az elnöki palotával Forrás: Origo

Moszkvában egyébként a szokásoshoz képest kellemes, 10 fok körüli időjárás van csütörtökön, néha szemerkél az eső, de lehetne ez sokkal rosszabb is, a helyiek szerint egy hét múlva ilyenkor már havazni fog.

Moszkvában már itt-ott az ünnepekre készülnek Forrás: Origo

De térjünk vissza egy kicsit az újra, és a maira. A Ferencváros a CSZKA Moszkva otthonában, a VEB Arénában lép majd pályára csütörtök este. A CSZKA Moszkva stadionja 2016-ban készült el, nagyjából 30 ezer ember fér el benne. A hírek szerint majdnem teljesen tele lesz, Fradi-szurkolókból nagyjából 3-400 lesz este, a városban már találkoztunk is velük.

A CSZKA egyébként a legrégebbi orosz fociklub, 1911-ben alapították, 13 bajnoki címet szerzett eddig és első orosz klubként nyert nemzetközi kupát, 2005-ben az UEFA Kupát. Olyan játékosok szerepeltek abban a csapatban, mint a még ma is védő Igor Akinfejev, a Berezuckij fivérek, Jurij Zsirkov, Ivica Olic vagy éppen a színes hajú Vágner Love.

A VEB Arena - az egyik sarkába felhúztak egy felhőkarcolót, ami az UEFA Kupát szimbolizálja. Miért ne? Forrás: Sputnik/Vladimir Astapkovich

A CSZKA a szovjet időkben a hadsereg csapata volt, de ma már magánkézben van a csapat, amely a 2005-ös finálé óta rendszeres szereplője a nemzetközi kupáknak, az elmúlt tíz évben nyolcszor is szerepelt a BL csoportkörében, így eléggé meglepő, hogy most az Európa-ligába kényszerült, ráadásul ilyen eredményekkel rajtolt.

A H-csoportba első kalaposként beválogatott CSZKA előbb a Ludogorec otthonában kapott egy ötöst, majd az Espanyol nyert 2-0-ra Moszkvában. Eközben Szergej Rebrov csapata ugye egy barcelonai döntetlennel nyitott, majd jött a Ludogorec elleni hazai vereség, így nagyon sok múlik a moszkvai meccsen, és annak visszavágóján két héttel később. Amelyik csapat nem tud ezeken a meccseken pontokat szerezni, annak nem marad esélye a továbbjutásra a csoportból.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 6 6 0 0 19-3 16 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Qarabag FK 6 3 2 1 7-9 -2 10
GY
V
V
D
GY
3.
Molde 6 2 3 1 12-12 0 7
V
GY
GY
D
V
4.
BK Häcken 6 0 6 0 3-17 -14 0
V
V
V
V
V

A meccs előtti sajtótájékoztatón Szergej Rebrov is elmondta, Viktor Goncsarenko csapata nem ilyen eredményeket érdemelt volna az első két meccsen mutatott játéka alapján. A CSZKA egyébként az orosz bajnokság ötödik helyén áll, mindössze három pontra az első helyezett Zenittől, a csapat értéke pedig meghaladja a 130 millió eurót, így a következő két meccsnek mindenképp az orosz csapat az esélyese.

Az orosz csapat legnagyobb értéke a honosított, orosz válogatott jobbhátvéd, Mário Fernandes, Nikola Vlasic, Fjedor Csalov, az örökifjú Igor Akinfejev és Alan Dzagojev, de ő sérülés miatt nem lesz bevethető.

A Ferencváros játékosai edzenek a VEB Arénában 2019. október 23-án Forrás: MTI/Illyés Tibor

Rebrov csapata szombaton 1-0-ra legyőzte az ősi rivális Újpestet - 41 mérkőzésesre növelve ezzel hazai bajnoki veretlenségét, amely klubrekord. A magyar és az orosz klubnak közös múltja is van: a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1994-95-ös idényében a második fordulóban találkoztak, mindkét találkozó 2-1-es hazai sikerrel végződött, az Üllői úti visszavágón a Ferencváros büntetőkkel jutott tovább.

A magyar idő szerint 18.55 órakor kezdődő csütörtöki összecsapást a cseh Pavel Orel vezeti, és az Origo is élőben beszámol a történésekről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!