Egy kisgyermeknek végig kellett nézni nagyapja halálát, majd napokra egyedül maradt a holttesttel a kínai Hupej tartományban - írja a Blikk.
Shijan városa a leginkább koronavírussal fertőzött Hupej tartományban fekszik, ahol emiatt szigorú óvintézkedéseket vezettek be a COVID-19 miatt.
A kínai média szerint hétfőn találták meg saját házában egy idős férfi, Tan holttestét,
mellette pedig egy négy-öt éves kisfiút, aki az unokája.
A lap azt írja, hogy vélhetően a gyerek napok óta volt összezárva nagyapja holttestével.
A kisfiú elmondása szerint nagyapja a lelkére kötötte,
hogy nem szabad elmenni, mert tombol odakint a vírus, ezért sem próbálta meg elhagyni a házat.
A hatóságok a lakóhelyelhagyási tilalom tekintetében naponta felkeresik az ott maradt polgárokat, és egészségügyi ellátásban részesítik őket, valamint élelmet is biztosítanak a számukra, így találhatták rá a meghalt nagyszülőre is.
Kiderült, a gyermek édesapja mindeközben a karanténhelyzet miatt egy másik tartományban ragadt, ezért nem tudott velük lenni.