Mai szemmel nézve is óriási siker volt, hogy a Fradi a legjobb négy közé jutott az UEFA Kupában. Egyedüli magyar csapatként a nemzetközi kupaindulók közül. (A Bajnokcsapatok Európa Kupájában induló Újpesti Dózsa a skót Celtic ellen esett ki a negyeddöntőben, tehát a legjobb 8 között.)
Már az előcsatározásokat is érdemes felidézni. Az 1. fordulóban a Fradi a török Fenerbahce ellen jutott tovább 4-2-es összesítéssel. A következő körben a görög Panioniosz együttese jött Budapestre. Az első meccsen a Fradi 6-0-ra győzött.
A görög csapat játékosai teljesen elvesztették a fejüket, a második FTC-gól után közrefogták a nyugatnémet Biwersi játékvezetőt, majd Itzoglu nekiment a bírónak, le akarta ütni.
Percekig állt a játék, kétséges volt a folytatás. A Fradi végül 6-0-ra nyert. A bíró két görög játékost is kiállított. Az UEFA pár nappal később a rendkívül sportszerűtlen görög csapatot kizárta az sorozatból, így a zöld-fehéreknek ki sem kellett utazniuk a visszavágóra - játék nélkül jutottak tovább.
Vass István Zoltán emlékei
A neves rádióriporter, Vass István Zoltán a következőket nyilatkozta a Fradi-Panioniosz meccs kapcsán.A harmadik fordulóban a nyolc közé jutásért a nyugatnémet Eintracht Braunschweig ellen is magabiztosan, 6-3-as összesítéssel jutott tovább a Fradi. Nagy izgalmakat hozott a negyeddöntő a jugoszláv Zseljeznyicsar Szarajevó ellen. Az összesített 3-3-as eredmény után tizenegyesrúgások döntötttek - a Ferencváros javára.
Ekkor még nem volt gond a büntetők értékesítésével.
Egy héttel az 1972. április 5-i meccs előtt az angol szakírók arról értekeztek, hogy a Ferencváros remek sorsolást kapott. Angliában a Wolverhamptont sokkal gyengébb együttesnek ítélték meg, mint a sorozat másik elődöntősét, a Tottenhamet. Az elődöntő első felvonását a Népstadionban rendezték meg.
Az első mérkőzés
UEFA Kupa elődöntő: Ferencváros-Wolverhampton 2-2 (2-1)A meccs kulcspillanata a 73. percben következett. Ekkor 2-1-re vezetett a Fradi, amikor a svájci bíró tizenegyest ítélt a hazaiak javára.
Parkes kapus úgy védte ki Szőke István büntetőjét, hogy jobbra mozdult, de a bal lábában valahogy elakadt a labda.
3-1 helyett maradt a 2-1, ráadásul 2 perccel később az angolok egyenlítettek, ez a 2-2 lett a meccs végeredménye.
A Népsportban Várkonyi Sándor - miközben elismeréssel adózott Szőke István játéka láttán - könnyelműséget emlegetett a kihagyott tizenegyes miatt. Az angol lapok összefoglalóiban mindegyik újságíró kiemelte Parkes bravúros védését, azt ugyanis mindenki sejthette, hogy ez a kihagyott büntető nagyon sokat jelent majd a végelszámolásnál. Ekkor még senki sem tudta, hogy a visszavágón Szőke István ismét elront egy tizenegyest.
A Népszabadságban arról értekeztek, hogy
egy hét alatt láthattuk, hol van a magyar futball helye Európában.
A szerző arra utalt, hogy 1972. március 29-én Breitner és Uli Hoeness góljaival az NSZK válogatottja 2-0-ra nyert a Népstadionban barátságos meccsen, most meg a Wolverhampton ért el döntetlent a Fradi ellen.
A visszavágó aztán nem tartogatott sok örömöt. 1972. április 19-én a Molineux-stadionban 40.000 néző előtt az angolok már az 1. percben 1-0-ra vezettek, majd Dailey gólja után a 43. percben a Budapesten is eredményes Munro is betalált. A 47. percben Branikovits góljvál 2-1-re szépített a Fradi. Két perccel később a hátvéd Sunderland kezezett, tizenegyes.
Megint Szőke István állt oda, megint a kapus lábába rúgta a labdát.
2-2-nél hosszabbítás és tizenegyesek jöhettek volna, de az eredmény már nem változott. Ha Szőke Budapesten és Angliában is belövi a tizenegyest, a Fradi jut a döntőbe.
A Népsport bírálta Csanádi Ferencet, a Fradi edzőjét, hogy miért megint Szőke Istvánnal lövette a tizenegyest. Egy nappal később a játékosok elmondták, hogy mi történt. Novák Dezső a tizenegyes megítélésének pillanatában odaronant Szőkéhez és azt mondta:
"Ne cifrázd, hanem rúgd meg a labdát úgy istenigazában."
Branikovits elkérte a labdát Szőkétől, mondván, hogy ő majd berúgja. Szőke István azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ő végezze el a büntetőt. Talán úgy érezte, ezzel kijavíthatja a Népstadionban elkövetett hibáját.
Az edző, Csanádi Ferenc szomorúan értékelt:
Kétszer a kezünkben volt a továbbjutás lehetősége, de egyszer sem tudtunk élni vele. Semmivel sem voltunk gyengébbek, csak sokkal balszerencsésebbek, mint a Wolverhampton."
Az angol újságírók azzal vigasztalták a Fradi játékosait, hogy ebben a szezonban ez volt a legszínvonalasabb nemzetközi kupameccs, amit Angliában láttak. Albert Flórián erre azzal vágott vissza, hogy "a szép játékkal már tele van a padlás, miközben az ellenfél sorra nyeri a mérkőzéseket."
Így ért véget a Ferencváros UEFA Kupa-menetelése az 1971-72-es szezonban.