Koronavírusos az egyik debreceni színész, elmarad a pénteki premier

Vágólapra másolva!
Vajland Judit tájékoztatása szerint a szeptember 5-i Bánk bán-premier egyik közreműködőjének koronavírustesztje csütörtökön pozitívnak bizonyult, amiről azonnal tájékoztatta a Csokonai Színház vezetését.
Vágólapra másolva!

Mivel a két produkció stábja mind művészeti, mind műszaki területen több ponton egyezik, a teátrum a járványügyi hatóságok iránymutatásával összhangban úgy döntött, hogy lemondja Az öreg hölgy látogatásának hétvégi előadásait, valamint megszakítja a próbákat - írták.

A Csokonai Színház a nézői türelmét kéri, a járványügyi hatóságok tájékoztatását követően azonnal jelezni fogja a műsor változását, az elmaradt előadások pótlásának rendjét.


A közlemény szerint a debreceni teátrum odaadóan készült Az öreg hölgy látogatásának előadásaira, amelyek az utolsók lettek volna a felújítás előtt álló történelmi épületben. A társulat egészségének védelme érdekében azonban az eredetileg idén márciusra tervezett bemutató újabb halasztása mellett döntött a színház vezetése.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!