A rendőrségre december 11-én 14 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Derék utcában egy fiú megtámadott egy kiskorú lányt, akit fojtogatott és elvette a telefonját - írja a Police.hu. A közlemény szerint a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és elkezdték az elkövető felkutatását.
Két órán belül azonosítottak is egy 13 éves helyi fiút, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozók kutatást tartottak az otthonában, ahol az ágymatraca alatt megtalálták az ellopott telefont - írják.
Gyanúsítotti kihallgatásán a fiatalkorú fiú beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőrök kérdéseire, hogy
eszébe se jutott, hogy ilyen következményei lesznek a tettének.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben, a fiú az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.
A rendőrség az ügy kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy a fenyegetés, a megfélemlítés, a lopás vagy a zaklatás nem diákcsíny, hanem komoly következményekkel járó bűncselekmény.