Ennyi szaloncukrot eszünk egy évben

szaloncukor
Vágólapra másolva!
Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Elmondta, hogy a szövetség felmérései szerint

egy magyar család átlagosan egy kilogramm szaloncukrot vásárol és kétezer forintot költ rá.

A fogyasztók több mint 60 százaléka kétezer forint alatt tervez költeni szaloncukorra, további egyharmaduk négyezer forintig is elmegy, a vásárlók hét százaléka pedig akár hatezer forintot is szán szaloncukorra.

Sánta Sándor - aki egyben a Chocco Garden Kft. ügyvezető igazgatója - közölte, hogy a cég alig négy éve értékesít szaloncukrot a magyar piacon, de eddig minden évben elnyert valamilyen közönségdíjat. Kiemelte, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a fogyasztóktól, kisvállalat lévén a termékeik egyelőre kevés üzletben érhetők el, de törekszenek a bővítésre.

Szaloncukor Forrás: Krisztian Tefner / Shutterstock

Kertész Péter, az egyebek mellett a Milka szaloncukrot gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária Kft. kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére közölte, hogy

évről évre nő a szaloncukor eladása.

2019-es eladási számaik alapján a Mondelez a legrelevánsabb piaci szereplő a magyar szaloncukorpiacon: több mint 370 tonna Milka szaloncukor eladásával zárták a tavalyi évet. Legkedveltebb ízeik közé a feketeerdős, csokoládés és mogyorós ízű szaloncukor tartozik, az idén a portfóliót kókuszossal bővítették - tette hozzá.

Csuvár Csaba, a LISSÉ Édességgyár Kft. ügyvezetője az MTI-nek azt írta, hogy a cég kizárólag belga ét-, tej- és fehércsokoládéval gyártja szaloncukrait, az idén 190 tonnát, ami 4 százalékkal haladja meg a 2019-ben értékesített mennyiséget.

Szamos László, az édességgyártó Szamos Kft. főcukrásza arról tájékoztatott, hogy az idei karácsonyra 17 féle szaloncukorral léptek piacra. A legkedveltebb fajták az idén is a marcipán, a zselés és a kókuszos szaloncukrok, de nagy népszerűségnek örvendenek az újdonságnak számító, sütemény ízű fajták is. A tavalyi 110 tonnával szemben az idén 130 tonna szaloncukrot gyártottak, azonban ez kevésnek bizonyul, és hamarosan hiány lesz a közkedvelt édességből. Ennek oka lehet, hogy a tervezés időszaka éppen a vírus első hullámát követő időszakra esett, és ekkor még mindenki nagyon óvatos volt az előzetes becslésekkel - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!