Biztossá vált a Premier League 18. helyén álló Fulham kiesése, ugyanis a londoni kiscsapatnak nyernie kellett volna az előtte egy hellyel és kilenc ponttal álló Burnley ellen, hogy maradjon némi reménye a bennmaradásért folytatott küzdelemben.
Ezzel szemben a Burnley már a 33. percben megszerezhette volna a vezetést, de Chris Wood fejese elakadt az egyik hazai védőben.
Két perccel később viszont már összejött a gól a vendégeknek: egy kontratámadás végén Ashley Westwood lőtt kapásból a hálóba.
Egyenlítés helyett a Fulham újabb gólt kapott a félidő vége előtt, Brownhill passzát Wood lőtte kapásból, nagy erővel a jobb felső sarokba.
Wood az 50. gólját szerezte a Burnley színeiben, 2017-es debütálása óta egy játékos sem rendelkezik ennél többel a Burnley csapatában.
A fordulás után a Fulham játszott fölényben, és mindent megtett az egyenlítés érdekében. A hajrában Andre-Frank Zambo Anguissa a tizenhatosról eresztett meg egy szép lövést, de pechjére a keresztlécet találta el.
A Fulham a második félidőben 13-szor próbálkozott kapuralövéssel, azonban ebből csupán egy talált kaput.
Újabb gól már nem esett, így a londoni együttes 2-0-ra kikapott és ezzel biztossá vált, hogy kiesett az angol labdarúgó-bajnokság élvonalából.
A Fulham a 2018/19-es idényben is búcsúzott a Premier League-ből, tavaly viszont azonnal kiharcolta a feljutást, de most visszatér a Championshipbe.
Premier League, 35. forduló:
Fulham-Burnley 0-2 (0-2)
A tabella:
1. Manchester City 35 72-26 80 pont
2. Manchester United 34 67-36 70
3. Chelsea 35 55-32 64
4. Leicester City 35 63-43 63
5. West Ham 35 55-45 58
6. Liverpool 34 57-39 57
7. Tottenham Hotspur 35 61-41 56
8. Everton 34 46-42 55
9. Arsenal 35 49-38 52
10. Leeds United 35 53-53 50
11. Aston Villa 34 49-41 48
12. Wolverhampton Wanderers 35 35-47 45
13. Crystal Palace 34 36-56 41
14. Burnley 35 33-47 39
15. Newcastle United 35 40-58 39
16. Brighton 35 36-41 37
17. Southampton 34 41-61 37
18. Fulham 35 25-47 27 - már kiesett
19. West Bromwich 35 32-68 26 - már kiesett
20. Sheffield United 35 18-62 17 - már kiesett