Meztelenre kellett vetkőznie a lánynak a budapesti plázában, hogy ne tudjon megszökni

Vágólapra másolva!
A vád szerint egy 30 éves férfi egy budapesti pláza lépcsőházában, féltékenységből támadt rá a fiatal nőre. Ököllel ütötte, és majdnem megfojtotta. A lány életveszélyes állapotba került. Később, hogy ne tudjon elszökni, meztelenre kellett vetkőznie.
Vágólapra másolva!

A nő azért utazott Budapestre, hogy néhány napot együtt töltsön barátjával. Másnap együtt ittak, és megbeszélték, hogy az éjszakát az egyik budapesti bevásárlóközpont parkolójához tartozó lépcsőházban töltik.

Forrás: Ügyészség

Útközben, a Nyugati téri aluljáróban

a férfi féltékenysége miatt ököllel, többször arcon ütötte a nőt.

Éjfél körül érkeztek a parkolóba, ahol együtt töltötték az időt. Később újra vitatkozni kezdtek, és a férfi ököllel, többször újra megütötte a nőt.

A nő ekkor megpróbált elmenekülni, de a férfi utána ment,

hátulról megragadta a nyakát, és magához húzta, miközben mindketten a földre estek. Ekkor a vád szerint a férfi a hátán fekvő nő mellé térdelt, megrángatta a hajánál fogva, és újra megragadta a nyakát és fojtogatta,

olyan erővel és hosszan, hogy a nő elvesztette az eszméletét. Csak percekkel később tért magához.

Hogy a nő ne tudjon elmenni,

a férfi ráparancsolt, hogy vetkőzzön meztelenre.

Forrás: Ügyészség

Ezt a nő meg is tette, de amikor a párja elaludt, rögtön elmenekült, és a közeli szállodában kért segítséget.

Mint később kiderült, a nő sérülései nagyon súlyosak voltak,

csak a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt.


A férfi eddig más ügyben kiszabott jogerős büntetést töltötte, amelyből ma szabadul, ezért az ügyészség indítványozta, hogy azonnal tartóztatásnak le.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!