A férfi karácsony előtt néhány nappal egy kazincbarcikai dohánybolt előtt – a járványhelyzetben előírt létszámkorlátozásra miatt - arra várt, hogy egy vásárló kijöjjön a boltból és így be tudjon menni. Közben érkezett egy másik férfi, aki őt akaratán kívül megelőzve bement az üzletbe.
A férfi azonnal utánament a dohányboltba és kiabálni kezdett.
Miután vásároltak, mindketten kimentek, és a később érkező férfi beült az autójába.
Közben a másik férfi a saját kocsijából kivett egy 30 centis emelővasat és azzal a kezében üvölttözött.
Azt mondta a másik férfinak, hogy meg fogja ölni, mire az elhajtott.
Az agresszív férfi még aznap a egy üzletsor előtti parkolóban várta a barátnőjét, amikor meglátta haragosát, aki egy ismerősével bement egy üzletbe vásárolni.
Amikor kijött, a sértődött férfi odament hozzá, és ököllel arcon ütötte.
Mindezt olyan erővel tette, hogy a megvert férfinak 8 napon túl gyógyuló sérülése lett, három foga is megsérült.
A verekedőt felfüggesztett börtönre ítélhetik.