Jelentősen nőtt a háztartások vagyona globálisan a tavalyi évben

megtakarítás, pénz, vagyon
Vágólapra másolva!
Az Allianz 12. globális vagyonosodási jelentésében több mint 60 ország háztartásainak vagyoni és adóssághelyzetét veszi górcső alá.
Vágólapra másolva!

2020 szélsőségesen ellentétes év volt. A Covid-19 milliók életét és megélhetését tette tönkre, a világgazdaság pedig a II. világháború óta nem tapasztalt mély válságba esett. Ugyanakkor a monetáris és a költségvetési rendelkezések váratlan értékben mozgósítottak pénzösszegeket a gazdaság, a piacok és az emberek támogatásának érdekében. Mindez sikerrel járt, a bevételek stabilizálódtak, a részvénypiacok pedig gyorsan helyreálltak.

Ezzel a hátszéllel a háztartások vagyona is átvészelte a Covid19-válságot: a pénzügyi eszközök globális bruttó állománya 9,7 százalékkal nőtt 2020-ban, első alkalommal elérve a bűvös 200 billió eurós határt.

A fő mozgatórugót a megtakarítások jelentették: mivel a lezárások drámai módon csökkentették a fogyasztói lehetőségeket, megszületett a „kényszerű megtakarítás" jelensége. Az új megtakarítások 78 százalékkal 5,2 billió euróra nőttek 2020-ban, ami abszolút rekordnak számít. A bankbetétekre érkező pénzösszegek mennyisége – a kényszerű megtakarítások alapértelmezett formájaként, egyszerűen a bankszámlán hagyva az el nem költött jövedelmet – majdnem háromszorosára nőtt (187 százalékos emelkedést követően). Az új megtakarítások legalább felét a bankbetétek tették ki az összes piac tekintetében, világszerte kétszámjegyű, 11,9 százalékos növekedést mutattak; meghaladva a korábbi 2008-as pénzügyi válság évében regisztrált 8 százalékos csúcsot. Míg az értékpapír eszközosztály – az erős részvénypiacok által támogatva – 10,9 százalékkal nőtt, a biztosítási és nyugdíjpénztárakban lévő eszközállomány sokkal gyengébb, mindössze 6,3 százalékos emelkedést mutatott.

Beoltva

A nehézkes kezdés, a világgazdaságban jelentkező folyamatos szűk keresztmetszetek és az új korlátozásokat kikényszerítő új vírusvariánsok ellenére a globális GDP erősen növekszik 2021-ben, melyet az oltási kampány hajt, és amely lehetővé teszi a gazdaságok számára az újranyitást és a (részleges) visszatérést a normalitáshoz. Emellett továbbra is megmarad a laza monetáris politika és a nagyvonalú költségvetési támogatás. Vajon milyen eredményre számíthatnak a megtakarítással rendelkezők világszerte? Amennyiben nem történik egy nagyobb részvénypiaci korrekció, 2021 egy újabb jó év lesz a számukra, a pénzügyi eszközök állománya ugyanis körülbelül 7 százalékkal nő globálisan.

Ludovic Subran, az Allianz vezető közgazdásza elmondta:

Hozzátette: "A háztartásoknak ehelyett a nyugdíjba és a zöld gazdaságra való átállásba kellene fektetniük, ami lehetővé tenné, hogy a társadalom megbirkózzon a legsürgetőbb kihívásokkal, mint például az éghajlat- és a demográfiai változás. Attól tartok, hogy ha a háztartások végül elkezdik megtakarításaikat elkölteni, akkor az majd értelmetlen fogyasztáshoz vezet, és ez az inflációt gerjeszti. Sürgősen új megtakarítási kultúrára van szükségünk."

Hosszú Covid

A pénzeszközök állománya 2020-ban is gyorsabban nőtt a feltörekvő piacokon (+13,9 százalék), mint a fejlett piacokon (+10,4 százalék), ami azt jelenti, hogy három év után újból az ismerős növekedési minta mutatkozott.

Ennek eredményeképpen valamelyest szűkült a gazdag és a szegény országok közötti vagyoni különbség.

A trend tavalyi évben észlelt megfordulása – vagyis a szegényebb és a gazdagabb országok közötti olló ismételt növekedése – tehát egyelőre megállni látszik. Azonban még korai azt mondani, hogy minden rendben van. Habár számos fejlődő ország meglepően jól teljesített a járvány első évében, a jelek arra mutatnak hogy a hosszabb távú következmények és kihívások elsősorban a szegényebb országokat érinthetik. Ezek a kihívások a nem elegendő számú oltásból, valamint a digitális és zöld gazdaságra való átállás érdekében újrakonfigurált ellátási láncokból adódnak.

Illusztráció Forrás: Allianz Hungária Zrt.

Ugyanez mondható el a vagyon országokon belüli eloszlásáról. Bár a nemzeti középosztály réteg szűkült az elmúlt években, - mivel a teljes nemzeti vagyonon belüli részesedése csökkent -, 2020-ban legalább úgy tűnik, hogy a nagymértékű szociális juttatások sikeresen ellensúlyozták a vagyoni osztályok közötti szakadék további növekedését. Ez az örömteli esemény azonban csak addig tart, amíg az állami támogatások véget nem érnek, és a válság közvetlen hatása – több millió munkahely elvesztése – újból meg nem jelenik. Ezenfelül a válság az iskolai oktatásban is jelentős egyenlőtlenségekhez vezetett. Ezért valószínű, hogy a Covid-19 tovább növeli a társadalmi mobilitás hiányát. A középosztály fokozatos eltűnése csak átmenetileg állt meg.

Patricia Pelayo Romero, a jelentés társszerzője elmondta:

Hozzátette: "De az igazi kihívás csak ezután jön: ezek az országok egy olyan járvány utáni világban találják majd magukat, amelyben egyre nehezebb lesz érvényesíteni a komparatív előnyeiket a technológia, a politika és az életstílus terén bekövetkező tartós változások miatt. A globális jóléti szakadék folyamatos szűkülése – az elmúlt évtizedek meghatározó fejleménye, már nem egy magától értetődő folyamat."

Magyarország: jelentős növekedés a pénzügyi eszközök állományában

A magyar háztartások pénzügyi eszközeinek bruttó állománya 9,9 százalékkal nőtt 2020-ban, csaknem annyival, mint a rekordnak számító 2019-es évben (11,3 százalék).

A növekedés fő mozgatórugója a bankbetétállomány volt, amely kivételes mértékben, 17,4 százalékkal nőtt; ez a valaha mért legnagyobb emelkedés.

Ebben az új megtakarítások 2020-ban ugrásszerűen, 161 százalékkal növekvő, rekordmértékű beáramlása játszotta a legnagyobb szerepet. A másik két eszközosztály is meglehetősen erősen teljesített: az értékpapír-állomány 8 százalékkal , a biztosítási és nyugdíjpénztári eszközök állománya pedig 8,7 százalékkal nőtt.

A kötelezettségek 11,9 százalékkal bővültek, ami a nagy pénzügyi válság óta a leggyorsabb növekedések egyike.

Ennél csak 2019-ben volt magasabb (12,6 százalék) a kötelezettségek növekedése. A nagy pénzügyi válságot követő, a derékszíjak összehúzásával jellemezhető időszakot követően úgy tűnik, a magyarok visszatértek az adósságfelvételhez. A gazdasági teljesítmény 2020. évi csökkenésével párhuzamosan az adósságráta (a kötelezettségek GDP-hez viszonyított százalékos aránya) 25 százalékra ugrott, ami még így is jelentősen elmarad a Szlovákiában (51 százalék), a Csehországban (42 százalék) és Lengyelországban (36 százalék) tapasztalt szintektől.

A nettó pénzügyi eszközök értéke 9,4 százalékkal nőtt.

A pénzügyi eszközök 16 160 eurós egy főre jutó nettó állományával Magyarország a 30. helyen maradt a leggazdagabb országok rangsorában (a pénzügyi eszközök egy főre jutó állománya, az első húsz helyezettet lásd a táblázatban). Ezzel Magyarország a régió negyedik leggazdagabb országa Szlovénia (25), a Cseh Köztársaság (26) és Észtország (27) mögött, megelőzve Bulgáriát (35), Lengyelországot (37) és Szlovákiát (38). Mivel számos európai ország, például Olaszország, Franciaország, Belgium vagy Nagy-Britannia jelentősen visszaesett a rangsorban 2000 óta, a top 10 lista most más képet mutat mint 2000-ben: a legjobb helyekért a skandináv és az ázsiai országok küzdenek, de a vezető pozíciókat az Egyesült Államok és Svájc továbbra is őrzi.

Az első 20 ország (2020):

A képen az első 10 ország látható Forrás: Allianz Hungária Zrt.

A képen a további országok láthatóak a 20. helyezettig, illetve Magyarország helye a rangsorban Forrás: Allianz Hungária Zrt.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!