A két csapat az új idény első mérkőzését a bangkoki Rajamangala Stadionban vívta. A MU kispadján most mutatkozott be Erik ten Hag, aki túrát kihagyó – és várhatóan távozó – Cristiano Ronado távollétében is egészen erős csapatot tudott a pályára küldeni.
Ugyanez nem mondható el a Liverpoolról: Jürgen Klopp, az előző Bajnokok Ligája-kiírásban a döntőbe jutó csapat edzője a kispadon hagyta mások mellett Mohamed Szalahot, Andrew Robertsont, Trent Alexander-Arnoldot, Virgil van Dijkot, vagy éppen a júniusban megszerzett Darwin Nunezt is, míg Diogo Jota játékára nem számíthatott.
Ezek után nem meglepő, hogy a MU játszott fölénybe, és Jadon Sancho góljával már a 12. percben megszerezték a vezetést, amit az első félóra végén Fred duplázott meg egy szép emeléssel.
A 32. percben Klopp a teljes csapatot lecserélte, egy perccel később pedig Anthony Martial is betalált, így 3-0-s MU-vezetéssel zárult az első 45 perc.
Szünetben Ten Hag is sort cserélt, csak David de Gea maradt a kezdőből (ő is csak a 68. percig), míg a 61-62. percben a Pool ismét a komplett csapatot lecserélte. Ebben a játékrészben már csak egy gól született, azt is a MU lőtte, a 76. percben Facundo Pellistri volt eredményes.