Az idén sorozatban negyedszer bajnoki címet szerző Ferencvárostól több kulcsember is távozott ezen a nyáron. A védelemből Miha Blazic és Lasa Dvali keresett magának új csapatot, a szlovák válogatott Róbert Mak és a rutinos brazil középpályás, Somália is elhagyta a klubot, míg az örök ígéretnek tartott Marko Marin visszavonult a szezon végén.
A BL-főtábláért harcoló zöld-fehérek a holland Mats Knoestert, a francia Xavier Mercier-t és a dán Rasmus Thelandert is megszerezték, a legnagyobb fogásnak pedig eddig a Sheriff Tiraspoltól szerződtetett Adama Traoré tűnik. A mali csatár a Bajnokok Ligája előző szezonjában a későbbi győztes Real Madrid elleni is pályára lépett a csoportkörben, és már a Fradiban is bizonyított.
A nagyon gyors csatár a BL-selejtező első fordulójában, a Tobol elleni visszavágón 17 perc alatt két gólt lőtt a Groupama Arénában, megalapozva az 5-1-es győzelmet és a magabiztos továbbjutást.
Az átigazolási időszak csak augusztus 31-én ér véget, de már rengeteg változás volt a csapatoknál.
A legnagyobb szenzáció a Paksnál történt, ugyanis az NB I előző idényének gólkirálya, a magyar válogatott Ádám Martin Dél-Koreába szerződött.
A 27 éves csatár az NB I-ben összesen harmincegy gólt lőtt a 2021/2022-es évadban, sőt, mind a tizenegy csapat ellen szerzett gólt a pályán töltött 2350 perce alatt. A támadó szerződése 2026-ig szólt a paksi klubbal, melyből az Ulsan Hyundai FC kivásárolta. Ádám Martin menedzsere szerint Marco Rossi támogatta az átigazolást, mert a játékos az egyik legerősebb dél-koreai csapathoz került, és ha rendszeresen pályára lép, akkor a nemzeti együttesben is egyre több lehetőséget fog kapni a jövőben. Tegyük hozzá azt is, hogy
Ádám Martinnak a koreai volt az egyetlen komoly ajánlata, olyan, amely írásban érkezett meg a csatárhoz.
A szurkolók tehát hiába álmodoztak arról, hogy a 31 gólos center valamelyik európai topligába mehet, erre semmi esélye nem volt Ádám Martinnak. Ezzel együtt az Ulsan jó választásnak tűnik, mert mégiscsak Ázsia egyik legerősebb klubjáról beszélünk.
A Paks a Honvédtól távozó Bőle Lukácsot igazolta le legjobb góllövője helyére és két fiatal is érkezett a Haladástól a tolnaiakhoz. A kispestiek legnagyobb fogásának a Kisvárdától megszerzett Herdi Prenga tekinthető, és rengeteg játékos is távozott, köztük a magyar válogatott Baráth Botond, aki másodszor is elhagyta a Honvédot, ezúttal az újonc Vasas kedvéért.
A Debrecenhez igazolt az Ausztriából hazatérő, U21-es válogatott Major Sámuel, és a klub szerződést hosszabbított az egyik legjobb magyar játékossal, a 108-szoros magyar válogatott Dzsudzsák Balázzsal, aki 2023-ig írt alá.
A 35 éves futballista csapatkapitányként és nagyszerű játékkal tartotta benn az együttest az első osztályban, és 31 bajnoki meccsen nyolc gólt lőtt és hét gólpasszt adott.
Érdemes kiemelni, hogy az NB II-t magabiztosan megnyerő Vasas alaposan megerősítette a keretét annak érdekében, hogy bentmaradjon. Baráth Botond mellett többek között Novothny Soma, Hidi Patrik és Géresi Krisztián is jó igazolásnak tűnik. Viszont azt is érdemes leírni, hogy a Vasas egyelőre csak magyar játékosokkal vág neki az NB I-nek. Ennek az az oka, hogy
a klubot támogató MLSZ-elnök, Csányi Sándor korábban tett egy olyan kijelentést, mi szerint a támogatás csak addig tart, amíg a Vasas magyar focistákat szerződtet.
Ha légiósokban gondolkodik, ugrik a pénz.
A hét év után az NB I-be visszajutó Kecskemét szerzeményei közül a montenegrói válogatott csatárt, a 28 éves Uros Djuranovicot és a Honvédtól szerződtetett Banó-Szabó Bencét érdemes kiemelni, míg az Újpest Szabó Bálintot hozta el Nyíregyházáról, Kiss Tamás pedig hollandiai kölcsönjáték után tért vissza a Puskás Akadémiához.
Az előző évadban csak negyedik helyen végző MOL Fehérvár számára az egyik legnagyobb erősítés, hogy a magyar válogatott Fiola Attila maradt a klubnál és két évvel meghosszabbította a szerződését.
A szintén kulcsembernek számító Stopyra sem távozott, valamint a csapat kölcsönben megszerezte a spanyol Real Sociedad középpályását, a szlovák utánpótlás-válogatott Peter Pokornyt.
Az NB I-ben hatalmas meglepetés lenne, ha az elmúlt négy évben egyaránt bajnok Ferencvárost bármelyik csapat megelőzné, de az európai kupaszereplést érő helyekért hatalmas küzdelem várható. A kiesés ellen és a feljutásért is nagy harcra lehet számítani, és a nyári átigazolási időszakban még sok változás történhet, amely akár még át is rendezheti az erőviszonyokat.