Mielőtt mutatjuk a részleteket, fontos leszögezni, hogy
az NB II csapatainak csak akkor éri meg az indulás, ha nem játszatnak a csapatukban idegenlégiósokat.
A szabályok ugyan nem tiltják a külföldi focisták szerepeltetését a másodosztályban, csak éppen ebben az esetben azok a csapatok, amelyek mégis külföldieket szerepeltetnek, elesnek az MLSZ által nyújtott normatív támogatástól. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a tévés jogdíjak a másodosztályban sokkal alacsonyabbak, mint az NB I-ben. Míg az élvonal valamennyi összecsapása élőben kerül az M4 Sport műsorára, addig az NB II-ből fordulónként csak egy mérkőzést közvetít az állami sportcsatorna.
Az előző szezon végén az NB I-ben a 11. helyen végző és két szezon után a másodosztályba újra visszaeső MTK-nál az volt az eddigi legnagyobb fejlemény, hogy
visszatért nevelőegyesületéhez a 37-szeres válogatott Németh Krisztián.
A 33 éves csatár 16 esztendősen mutatkozott be a kék-fehérek első csapatában, már a második felnőtt mérkőzésén eredményes volt, nem sokkal később pedig 22 perc alatt szerzett mesterhármast az NB I-ben. Németh a karrierje során két időszakban játszott az MTK-ban, 2005 és 2007 között, valamint 2011 őszén. Később számos országban légióskodott, az észak-amerikai profi focibajnokságban (MLS) három különböző csapatnál is megfordult.
Az MTK Németh leigazolása után távozókat jelentett be, többek között Bíró Bence, Branislav Sluka, Sebastian Herrera, Milan Mijatovic, Myke Bouard Ramos is elhagyta a kék-fehéreket.
A klubnál az egyik legnagyobb változás, hogy a Paks vezetőedzői posztjáról távozó Bognár György lett a csapat szakmai igazgatója.
A 60 éves szakember játékosként 1987-ben tagja volt a 29 év után ismét bajnoki címet szerző MTK-nak, edzőként pedig 2001 és 2002 között már irányította a csapatot. Ezúttal szakmai igazgatóként ő felügyeli majd a felnőtt csapatnál, az NB III-as és az U19-es együttesnél folyó munkát is. Bognár György mellett a fia, Bognár István is visszatért az MTK-hoz, ahol 2018 és 2020 között már futballozott, mielőtt Paksra igazolt. A 31 éves középpályás a tavaszt Cipruson az Arisz Limasszolnál töltötte, aztán régi-új klubja kivásárolta paksi szerződéséből. Németh Krisztián mellett Bognár István rutinja is sokat segíthet az MTK-nak abban, hogy azonnal visszajusson az első osztályba.
A Gyirmót nagy bravúrt ért el azzal, hogy 2021-ben feljutott az NB I-be, de a bennmaradást nem tudta kiharcolni és utolsó helyezettként kiesett az élvonalból. A győri csapat a Pakstól, a Vasastól, a DVTK-tól és a Honvédtól is igazolt futballistát, a vezetőségnél abban bíznak, hogy az együttes egy év múlva újra a legjobbak között szerepelhet.
Az előző idényben a feljutást hatalmas meglepetésre elbukó DVTK-nál - ahol a szezon végéhez közeledve kirúgták Kondás Elemért és elrabolták a Szegedtől Dragan Vukmirt - még egy kudarc óriási katasztrófának számítana, ezért a miskolciak igyekeztek minél jobban megerősíteni a keretet.
A szakmai stábban nagy változások történtek, csak a vezetőedző Vukmir, és Tuska János kapusedző maradt a csapatnál.
A Kecskemét színeiben gólkirályi címet szerző Lukács Dániel szerződését már télen véglegesítették a Diósgyőrnél, valamint a válogatott Könyves Norbertet is sikerül megtartaniuk a miskolciaknak. Visszatért a DVTK-hoz a magyar futball örök ígéretének tartott Koman Vladimir is, a 36-szoros válogatott középpályás korábban csapatkapitánya is volt a klubnak.
"Kemény év áll előttünk, nagyon erős ellenfelekre számítok a bajnokságban, két olyan csapat esett ki az NB I-ből, aki azonnal vissza szeretne jutni. Hatalmas lesz a küzdelem, ahol minden győzelemért vért kell izzadni.
A profi sportban azonban csak az eredmény számít, úgy kell szerepelnünk, hogy végig esélyesek maradjunk, mivel a DVTK-nak az NB I-ben a helye!" -
fogalmazta meg az egyértelmű célokat dr. Bajúsz Endre, az együttes új szakmai vezetője.
Az előző idényben a feljutásért sokáig harcban lévő, végül az NB II küzdelmeit negyedik helyen záró Szeged-Csanád Grosics Akadémia a komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező Szakály Dénessel és a Portugáliát is megjárt Bíró Bencével a soraiban újra megnehezítheti az esélyesek dolgát.
A Pécs a Szentlőrinc házi gólkirályával, Harsányi Istvánnal erősített, a Nyíregyháza többek mellett Deutsch Bencével bővítette keretét, míg az ETO FC a magyar válogatott keretébe többször meghívott kapust, Kovácsik Ádámot szerezte meg. Két jelentős erősítést tudhat magáénak a Tiszakécske, amelyhez Balajti Ádám és Antal Botond csatlakozott. A kieső Szolnok, a Budaörs és a III. Kerület helyét a Mosonmagyaróvár, a Kozármisleny és a Kazincbarcika vette át, de újoncként mindhárom csapat valószínűleg a bennmaradásért fog küzdeni.
Még rengeteg változás történhet a csapatok háza táján, a feljutásért vívott harcban előzetesen az MTK és a Diósgyőr tűnik a legesélyesebbnek, de a Gyirmót, a Szeged, vagy más együttesek is okozhatnak meglepetést. Augusztus végén ér véget az átigazolási időszak, addig akár át is rendeződhetnek az erőviszonyok.